Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 4. szerda (244. szám) - A belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
598 Elhangzott több ellenzéki képviselőtársaim részéről is kritikaként, hogy miért együtt tárgyaljuk ezeket a javaslatokat. Sajnálom, hogy Harangozó képviselő úr nem volt itt az expozém elején, mert akkor is elmondtam, hogy egyrészt a házszabály adta rendelkezés lehetővé teszi ezt az együttes tárgyalást, annál is inkább, mert az új közigazgatási rendtartással való összhangot megteremtő rendelkezéseket tartalmaz mind a két javaslat. Ezt szeretném kiemelni és ismételten megerősíteni itt, a tisztelt Ház előtt a válaszomban is. Ami Harangozó képviselő úr hozzászólásában, illetve szinte valamennyi ellenzéki képviselő hozzászólásában megjelent, az a kéményseprőipari tevékenységgel kapcsolatos kritika me gfogalmazása volt. Erre szeretnék reagálni elsősorban. Itt azt támadták, kritizálták vagy azzal nem értettek egyet, hogy az egylakásos ingatlanoknál, magyarán, családi házaknál a tulajdonos megrendelése alapján lehet a jövőben ezeket a tevékenységeket elvé gezni. Szeretném aláhúzni, hogy nem szűnik meg az ellenőrzés, mert ez demagógia, amiket önök állítottak. Nem szűnik meg az ellenőrzés a családi házaknál, az egylakásos ingatlanoknál, hanem a tulajdonos megrendelése alapján, a tulajdonosnak a szolgáltatóval való egyeztetése alapján fogják ezeket az ellenőrzéseket elvégezni a jövőben. Ha már itt elhangzottak nemzetközi kitekintések is, Ausztriában, Németországban évi egy kéményellenőrzés van jelenleg, de az is megrendelésre történik. Tehát szeretném elmondani , hogy a környező országok közül Ausztriában, Németországban hogy nőtt… - Szilágyi képviselő úr a tűzoltói riasztások megnövekedésére hivatkozott. Mi azt mondjuk, hogy ez azt mutatja, hogy megnőtt a lakosság felkészültsége, az emberek jobban odafigyelnek a saját biztonságukra, és a katasztrófavédelem is minden megnyilvánulásában azt kommunikálja, hogy már COgyanú esetén is hívjanak segítséget. Azt is el kell mondani, hogy a vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szénmonoxiddal kapcsolatos halálesetek döntően nem a kémények állapotából, hanem a tüzelőberendezések rendkívül rossz állapotából erednek, amelyek visszavezethetők arra, hogy korábban a közszolgáltatók az ellenőrzéseket nem teljeskörűen látták el. (A Jobbikfrakció mögötti páholyban a Magyar Kéménysep rők Országos Szakszervezetének képviselői felállnak és hátat fordítanak. - Szilágyi György Kontrát Károly felé: Ez a véleményük!) Tapasztalatunk tehát az, hogy a legfőbb problémát nem az égéstermékelvezető állapota, meghibásodása okozza (Szilágyi György: A szakmának ez a véleménye, államtitkár úr! Nézzen oda!) , hanem a fűtő- és tüzelőberendezés karbantartásának esetleges hiánya, a meghibásodás, illetve a nem megfelelő levegőutánpótlás biztosítása. A Jobbik vezényli a produkciót, sok sikert kívánok! (Közbe szólás a Jobbikfrakció mögötti páholyban helyet foglaló Magyar Kéményseprők Országos Szakszervezetének képviselői részéről: A szakma! A szakma!) Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó nyilvántartás nincs, mert a kéményseprőipari szolgáltatók végzik a gazdálko dó szervezeteknél a kéményellenőrzést, és a cégnyilvántartásból hozzáférhetőek ezek az adatok. Néhány konkrét információt szeretnék pontosítani, a kéménytűzzel összefüggésben bekövetkezett haláleseteket. Előrebocsátom, hogy minden haláleset elfogadhatatlan , minden bekövetkezett haláleset eggyel több az elfogadhatónál, tehát ez a mi alapállásunk. Nézzük az adatokat! Tehát kéménytűzzel összefüggésben bekövetkezetett haláleset 2015ben nem volt, 2016ban 1 fő, 2017ben szintén nem volt ilyen haláleset. A COsz ivárgással kapcsolatban a halálesetek száma csökkent, az adatokat mondanám. 2012ben az esetszám 191 volt, 235 sérült, a halálesetek száma 11, illetőleg 14; 2013ban 324 esetszámból 375 sérült, 11 eset, illetőleg 13 a halálos esetek száma; 2014ben 428 ese tszámból 355 sérült, 9, illetőleg 12 halott; 2015ben 407 esetszám, 367 sérült, 8, illetőleg 9 a halottak száma; 2016ban 538, 393, 13, illetőleg 17; 2017ben 396 esetszámból 182 sérült, 6, illetőleg 8 a halottak száma. Ezeket tényként szerettem volna elmo ndani, illetőleg az az alapállásunk, hogy egy haláleset is elfogadhatatlan, és a katasztrófavédelem szakemberei arra törekednek, azért dolgoznak, hogy egy haláleset se