Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 3. kedd (243. szám) - Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
514 mint ahogyan azt az ügyvéd teszi. Tehát az ügyvédnek továbbra is sokkal szélesebb mind a szakmai tevékenységi köre, mind pedig a felelőssége sokkal nagyobb a jövőben is. Tehát a kamarai jogtanácsos bevezetésével és annak január 1je utáni működésének megkezdésével szükséges számos jogszabályt módosítani. Az előttünk fekvő törvényjavaslat öt ilyen jogszabályt nevez meg, amelyet a kamarai jogtanácsosok működésének megkezdésével szükséges módosítani. Az előbb említett közjegyzői törvényt, a szabadalmi üg yvivőkről szóló törvényt, a hagyatéki eljárásról szóló törvényt, a jogi segítségnyújtásról szóló törvényt, valamint a pénzmosásról szóló törvényt kell módosítani a kamarai jogtanácsosok tevékenységének megkezdése miatt. Természetesen a javaslat - ahogyan a z államtitkár úr ismertette - más jogszabályokat is érint, és nem csak az ügyvédi törvénnyel összefüggésben. Tehát egyfajta igazságügyi korrektúráról van szó ebben a törvényjavaslatban. Számos szükséges módosítás, amelyek részben összefüggenek az ügyvédi t örvény hatálybalépésével, részben pedig összefüggenek más, az elmúlt hónapokban általunk elfogadott igazságügyi tárgyú törvényekkel, ezek tették szükségessé, hogy elénk kerüljön most ez a több törvényt módosító jogszabálytervezet. Ha jól számoltam, akkor ö sszesen nyolc törvény módosítását javasolja az igazságügyi miniszter ebben a jogszabályban. Tisztelt Ház! Az előbb azért említettem, hogy a közjegyzői tevékenységről szóló törvényt újból tárgyaljuk, mert bízom benne, hogy nem szükséges megismételni az előb b a közjegyzőkről folytatott vitát, bár elvileg formálisan lehetőség lenne erre, én azért javaslom, hogy zárjuk le a közjegyzőkről szóló vitát, és inkább a törvényjavaslatnak elsősorban az ügyvédi tevékenységgel összefüggő részeit tárgyaljuk, hiszen ez a l egnagyobb horderejű változás a következő évben. A 2018as esztendőben egyébként nemcsak az ügyvédi tevékenység szabályai, hanem számos, az ügyvédek által és egyébként az egész igazságszolgáltatás által napi szinten alkalmazott jogszabály is megújul. Gondol janak csak arra, hogy nemcsak az ügyvédi törvény lép hatályba, de hatályba fog lépni a büntetőeljárási törvény, vagy hatályba fog lépni a polgári perrendtartási törvény, és még számos, ehhez kapcsolódó jogszabály is hatályba lép, és a közigazgatási rendtar tásról nem is beszélve, amely szintén hatályba lép. Tehát a 2018as esztendőben az igazságügy, a szűkebb és a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás egy nagy feladat előtt áll, az általunk megalkotott törvényeket meg kell kezdeni végrehajtani, meg kell kezdeni alkalmazni ezeket a jogszabályokat. Megjegyzem, hogy az Országgyűlés bölcsen elegendő időt hagyott a felkészülésre, bár nyilván itt figyelembe kell venni, hogy több új jogszabály párhuzamos hatálybalépése nehezebb feladat, mintha csak egy törvényt kellene újratanulnia ezeknek az igazságszolgáltatásban dolgozó személyeknek. Tisztelt Ház! Tehát kérem, hogy a törvényjavaslatot támogassák, a FideszMagyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja is támogatja a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypá rtok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Bárándy Gergely képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tiszt elt Képviselőtársaim! Két dologban egyetértünk Répássy képviselő úrral, persze egy picit, nyilván az árnyalatokat tekintve más megközelítésben. De az egyik, hogy valóban a közjegyzők nagy napja van, mert a harmadik törvény, amivel a Ház foglalkozik ma e té makörben, teszem hozzá, hogy én ezt rosszallóan mondom, ahogy ezt az elmúlt törvény vitájában is kifejtettem. Tehát például Lázár képviselő úr az előző javaslatát nyugodtan behozhatta volna ide, és akkor megspórolunk egy vitát, és még a lóláb se lóg ki ann yira. A másik, amivel egyetértünk, hogy valóban - hogy fogalmazott képviselőtársam? - egy jogi tárgyú törvényeket korrigáló vagy korrekciót végrehajtó, vagy átvezető törvényről van szó. Ezt úgy szoktuk hívni, hogy egy jó kis salátatörvény, amiben van minde n. Szó sincs arról, hogy itt az ügyvédi