Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 3. kedd (243. szám) - Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz):
486 Sza kács László képviselő úrnak szeretném jelezni - megkérem Legény Zsolt képviselő urat, hogy legyen kedves tolmácsolni neki , megköszönve a képviselő úr felvetéseit is, aki azt mondta, hogy a céllal egyetértünk, eddig jó, eddig ötösre értékeltem a magam rés zéről a felszólalást, utána pedig azt mondta, hogy de csak a célban. Aztán később azt mondta, hogy a gondolkodásunk iránya rossz. Márpedig ha a célra tartás ügyében egyetértünk, és az irányra azt mondja, hogy rossz, akkor ez számomra egy kicsit nehezen fel oldható dolog, de biztos az én készülékemben van a hiba. Ott viszont már nem gondolnám, amikor azt fogalmazta meg Szakács képviselő úr, hogy önök, tehát mi, megdrágítottuk ezeket a szolgáltatásokat. Nem, mi nem drágítottuk meg ezeket a szolgáltatásokat. Ez zel a konkrét javaslattal és ennek az előzményével mi biztosan nem drágítottunk, már csak azért sem, mert az előző, a tavaszi javaslatunknak - ahogy azt Fónagy János államtitkár úr is említette - a hatályosulása most fog bekövetkezni. Ha Szakács képviselő úr a jövőbe lát és a jelenben éli meg azt, amit ő vélelmez, hogy majd hogyan is realizálódik ez a piac területén, azt neki kell valahogy megfejtenie. Október végén lép hatályba a tavaszi módosításunk, tehát a jelenbéli rémítő eseteket felhozni legalábbis a költői túlzás kategóriájába sorolható. Említette Szakács képviselő úr azt is, mi a szektorális adókkal milyen nehézséget okoztunk az országnak és az ország lakosságának. Ezt én a magam részéről szeretném visszautasítani. Az lenne a nagyon fontos egy szoci alista képviselő részéről, hogy az önvizsgálat kategóriájában mozogva föltegye magának a kérdést, hogy milyen helyzetet is idéztek önök elő 2010ig, amely után a mi kormányunknak kellett megpróbálni rendet tenni a gazdasági életben is. És mi nem azt az uta t választottuk, amit önök egyébként gyakorlatként alkalmaztak nagyon hosszú időn keresztül, hogy konkrétan az állampolgárokra minél nagyobb terheket tettünk rá, hanem a kormány megkereste azokat a lehetőségeket, hogy melyek azok a szektorok, ahová nagyobb terhet lehet róni annak érdekében, hogy az ország és az ország gazdasága kimásszon ebből a rendkívül nagy gödörből. Nem kölcsönök felvételével, képviselő úr, ezt fontos hangsúlyozni, mert önök ezt a gyakorlatot alkalmazták megint csak, kölcsönöket, hitelek et vettek föl, és ezeket jobbára nem is önöknek kellett az önök kormányzása alatt törleszteni, hanem az önök után következő kormányoknak. Ismert ez a metódus, Margaret Thatcher fogalmazta meg, hogy ő még nem nagyon találkozott olyan munkáspárti kormánnyal, amely nemcsak hogy fölvette volna a hitelt, hanem vissza is fizette volna. Ezt önök tökéletesen alkalmazták, csak ez nem szolgálja az ország érdekét. Mi nem hitelfelvétellel próbáltuk ezeket a kérdéseket kezelni é s megoldani, hanem az ország gazdaságát egy más pályára, egy fejlődő pályára tenni, és nyilván nehézségek árán, de már most mutatkozik, hogy ennek milyen eredményei vannak. Itt azt javasolnám, hogy akik eladósították az országot, és az országon belül nemcs ak az államháztartás került nehéz helyzetbe, hanem az önkormányzati szféra és a családok is, ott nem lenne baj, ha kicsit nagyobb lenne az önvizsgálat készsége és képessége. Végezetül annyit még, hogy szintén említette Szakács képviselő úr, hogy az NMHH ve zetője itt a parlament előtt nem jelent meg személyesen, hogy beszámoljon arról, hogy az NMHH tevékenységi körében mik történtek és mik miért történtek. Szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy a parlamenti döntésnek megfelelően az NMHH vezet ője beszámol a parlament Kulturális bizottságában. A kulturális bizottsági tagok mellett egyébként más bizottságban tevékenykedő képviselőtársaink is jelen lehetnek ezeken a beszámolókon. S azt is szeretném önöknek tájékoztatásképpen elmondani, hogy az NMH H vezetője minden egyes alkalommal személyesen is részt vesz, szakértő kollégáival együtt, és áll rendelkezésre a különféle kérdések, felvetések megvitatásában és megválaszolásában. Summázva az egészet szeretném még egyszer megköszönni a hozzászólásokat, é s abban bízom, hogy mivel ez a javaslatunk is a szolgáltatást igénybe vevők, tehát a lakosság érdekeit szolgálja, annak érdekében, hogy minél többen juthassanak a szélessávúinternethasználat lehetőségéhez, és ezáltal is még inkább tudjuk növelni Magyarors zágon a digitális kompetencia szintjét, úgy gondolom, hogy ezek üdvözlendő változások, mint ahogy a lakhely elhagyása esetén is lehessen