Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 25. hétfő (241. szám) - Egyed Zsolt (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mi lesz veled 26-os?” címmel - ELNÖK: - EGYED ZSOLT (Jobbik):
308 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Feltételezem, hogy a munkáját ö n is gondosan végzi, mint ahogy mi is így teszünk; és feltételezem, hogy mielőtt ezt a kérdést feltette, informálódott ezzel az informatikai társasággal kapcsolatban. Ha ezt így tette, nagyon egyszerű internetes kereséssel megtalálhatta azt, hogy ez a váll alkozás 2016ban körülbelül 1500 dolgozóval 73 milliárd forintos árbevételre tett szert. Tehát az az összeg, ami a kérdésében szereplő tanulmánnyal kapcsolatban itt szerepel, aligha befolyásolhatta ennek a nagy informatikai vállalkozásnak a jövedelmezőségé t. (Demeter Márta: Nem ez a kérdés.) A kérdésének a tartalmával kapcsolatban arról szeretném tájékoztatni, hogy az atomerőművek tervezése nagyon sok lépésből áll, a különböző rendszereket meg kell tervezni, engedélyeztetni kell, és ezek között a tervek köz ött az egyik nagyon fontos terv a fizikai védelmi terv. A nemzetközi gyakorlattal összhangban a magyar jogszabályok előírják, hogy a fizikai védelmi tervben gondoskodni kell a programozható rendszerek védelméről is. Ahhoz, hogy ezt a tervet el lehessen kés zíteni, a Paks II. projekttársaság úgy döntött, hogy egy kockázatelemzést végeztet el erre hivatott, ezzel foglalkozó és ehhez értő szakcéggel. A konkrét beszerzés úgy zajlott, hogy 2016ban, amikor döntöttek ennek a programozható rendszerekkel kapcsolatos kockázatelemzésnek a beszerzéséről, öt társaságot hívtak meg egy tender keretében. Az öt társaságból kettő adott be érvényes ajánlatot, és a két ajánlattevő közül az olcsóbb és nagyobb szakmai tartalmú ajánlatot tevő vállalkozást választották ki. A munkát egyébként nemzetközi hírű, nagyon komoly szakemberek végezték el, és az eredményeket a Paks II. belső szakmai zsűrije értékelte, így került elfogadásra ez a munka. Nagyon remélem, hogy a válaszomat elfogadja, és önben a frakciójának egy olyan új tagját üd vözölhetjük, aki a Paks II. projektet értő módon és szakértő módon, pozitív hozzáállással fogja nyomon követni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Egyed Zsolt (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Mi lesz veled 26os?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyed Zsolt, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Mi lesz veled 26os?” címmel. Egyed Zsol t képviselő urat illeti a szó. EGYED ZSOLT ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évben többször is feltettem ezt a kérdést az elkerülő megépítésével kapcsolatban. Ismételten eltelt egy év, de érdemi előrelé pés nem történt, noha komolynak vélhető ígéretek szép számban érkeztek. Gondolok itt például a beígért 2010es átadásra, ahol ráadásul az engedélyek 2011ig voltak érvényesek. Majd 2014ben Demeter Zoltán fideszes képviselő sajtóközleményben adta a szavát, hogy az útszakasz 2016ra elkészül, de mindhiába, a tettek elmaradtak. Az ígéretek óta egyetlen négyzetméternyi út sem épült. Az elmúlt 27 év politikája cselekvés helyett csak a mellébeszélésről szólt. Ámde az útszakasz fokozott jelentőségű, mivel itt hal ad át a BorsodChem Zrt. teherforgalma, valamint ezen az útszakaszon közlekednek az autósok a bánrévei határátkelő felé is. Az ezzel járó zaj, a légszennyezettség, valamint a sajószentpéteriek mindennapos közlekedési nehézségei mára elviselhetetlenné váltak , szinte lehetetlen 2025 percnél hamarabb átjutni a városon csúcsidőben. Ezért a Jobbik a lakossággal közösen fog véget vetni ennek a színjátéknak: a kérdéssel leginkább érintett sajószentpéteri és kazincbarcikai lakókkal közösen aláírásgyűjtésbe kezdtünk a 26os főút elkerülő szakaszának a megépítéséért, és büszkén kijelenthetem, hogy hatalmas társadalmi