Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 12. kedd (266. szám) - Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2873 infrastruktúraelemeknek a beépítését a szabályozásba, és a rövid és középtávú infrastruktúrafejlesztéseket felsoroló kormányrendelet bővítését. Tisztelt Képviselőtársaim! A területrendezési szabályozás helytállóan számol nagyratörő tervekke l a gyorsforgalmi utak kapcsán, örömteli ezért, hogy ahol megvan a jó együttműködés a szomszédos országok között, ott a tervek mihamarabb valóra válhatnak. Az M30as út Tornyosnémeti melletti szakaszának befejezése, a közel 2 kilométer út befejezése szerin tem január hónapban átadható állapotba kerül (Dr. Varga László: 1,3 kilométer.) , és a megyeszékhelyig tartó szakasz építése pedig információim szerint tavasszal megkezdődik. Néhány éven belül tehát Miskolcról autópályán mehetünk Kassára. Én úgy hiszem, hog y ezek nagyon fontos lépések, és úgy vélem, hogy nemcsak a térség, Abaúj és Zemplén vagy éppen a megye fővárosa, Miskolc megközelíthetőségének érdekében, hanem a V4ek közötti kapcsolatok is javulnak ezáltal, hiszen például ez a szakasz szerves része lesz az úgynevezett Via Carpatia európai útvonalnak, ami a Baltitengertől a Feketetengerig húzódik. De fontosnak tartom még kiemelni azt is, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat komolyan foglalkozik a kerékpáros útvonalakkal is. És arról is be tudok számoln i, hogy a választókerületemben mind a megyei TOPos, az úgynevezett interreges és HUSKos pályázatoknak köszönhetően 2018ban jelentős hosszúságú kerékpárút épül Abaújban és Zemplénben és TokajHegyalja világörökségi részein. Én úgy hiszem, hogy ez is hozz ájárul majd a térség turisztikai fejlődéséhez. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát úgy látom, hogy választókerületi szintre és a régió szintjére is lebontva egy nagyon fontos törvénnyel állunk itt az Országgyűlésben, és én arra kérem képviselőtársaimat, hogy a megfelelő módosító indítványokkal támogassák, kinekkinek választókerületi kívánsága szerint, ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja jelezte, hogy frakciójuk álláspontját két képviselőjük ismerteti. Elsőnek Varga László képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Eredendően, pláne, mivel megosztom Harangozó Gábor képviselőtársammal a szónoklatot, úgy terveztem, hogy nagyon rövid általános bevezetőt mondanék tulajdonképpen, néhány általános észrevételt a törvényjavaslat kapcsán. No pláne, hogy január 19éig v an lehetőség módosító indítványt beadni, tehát azt gondolom, hogy tekinthetjük ezt egyfajta első fordulónak, ami itt ma történik, különös tekintettel arra, hogy ez az utolsó előterjesztés, amit tárgyal idén az Országgyűlés. Azonban úgy alakult, hogy egy megyémbeli földim mondta a vezérszónoklatot a Fidesz részéről, úgyhogy nagyon röviden hadd térjek már ki, különös tekintettel azokra a kérdésekre, amiket ő mondott, elsősorban az infrastruktúrafejlesztés tekintetében és a közútfejlesztési beruházások teki ntetében, ami BorsodAbaújZemplén megyét érinti. Mindösszesen annyi észrevételt tennék általában, képviselő úr, hogy ha ezt a hozzászólást 2011ben teszi meg, akkor azt gondolom, hogy teljesen releváns lett volna, amit elmond. Akkor, azt gondolom, hogy le hetett volna 2010ig értékelni azt, hogy milyen közútfejlesztések, milyen gyorsforgalmiútfejlesztések történtek a megye területén. Azonban az én problémám az, hogy gyakorlatilag nem történt azóta semmi. A 37es főút esetében, amit ön említett, különös tek intettel arra a körülményre, hogy csak szerencsi elkerülő az, ami tulajdonképpen kimaradt, érdemben a többi települést elkerüli ez a főút, azt tudom mondani önnek, hogy minden forrás rendelkezésre állt és minden terv elő volt készítve ahhoz, hogy ezt a ber uházást önök lebonyolítsák 2010 után azon nyomban, azonban szégyenszemre ez az út többször került a hírekbe az elmúlt időszakban, nagyon rossz állapotú szakaszai vannak, amelyeknek a felújítása csak nagyon kis részben történt meg, és a szerencsiek a mai na pig