Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
2794 Köszönöm, Galambos Dénes képviselő úr. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíváne most szólni, vagy a végén kíván felszólalni. (Kara Ákos: Majd a végén.) Jelzi, hogy a végén. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasá gi bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, jegyző úrnak. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. A turisztikai térségek fejlesztésének á llami feladatai nem kérdésesek, ezek fontos feladatok. Ezzel kapcsolatban semmiféle ellenvetésünk nincs. Azzal már sokkal inkább, hogy a gyakorlati tapasztalatok hogyan köszönnek vissza. Most nem akarok példálózni, hiszen nem annak az ideje van, tehát nem akarok Mészáros, Tiborcz és sok minden más kérdéskörökkel foglalkozni, de azzal mindenképpen, hogy amikor statisztikai jellegű adatok közlésére, információk szerzésére hivatkozik a törvényjavaslat, akkor látni kell, hogy ez valahol a többieknek, a nem emlí tetteknek, mondhatom így, az üzleti titkaira való rálátás lehetőségét adja meg mások számára. S nincsenek kétségeim, hogy megadja mások számára. Éppen ebből kifolyólag, bármennyire is úgy hangzik Galambos képviselőtársam részéről, hogy ez a bürokráciacsökk entés jegyében zajlik, ezt a törvényjavaslatot támogatni nem tudjuk, tartózkodni fogunk. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, Gúr Nándor képviselő úr, jegyző úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom és megadom a szót Kara Ákos államtitkár úrnak a zárszava elmondására. KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ké pviselőtársaim! Ha röviden össze kellene foglalni ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét, akkor úgy foglalnám össze, hogy a szálláshelyszolgáltatók szerteágazó adminisztratív terhei csökkennek, a törvényjavaslat technikai újításai lehetővé teszik az ed digi adminisztratív folyamatok egyszerűsítését, és ahogy kormánypárti képviselőtársam mondta, az adminisztratív terhek jelentős mértékű csökkentését. Amiről most beszélünk, a Törvényalkotási bizottság módosító javaslata. Itt hatról nyolc szobára, vagyis ti zenkettőről tizenhat férőhelyre emelkedik annak a határa, amely férőhellyel üzemelő szálláshelyszolgáltatóknak a turisztikai ügynökség térítésmentesen biztosítja azt a szoftvert, amivel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszeréhez tudnak csa tlakozni. A módosítást a kormány természetesen támogatja, tekintettel arra, hogy olyan kisebb forgalmú szálláshelyszolgáltatók részére történik térítésmentesen a szoftver biztosítása, akik között ez egy fontos és jelentős előrelépést jelent. Az ágazat dig italizációja elkerülhetetlen társadalmi és gazdasági érdek, amit mihamarabb szükséges megvalósítani. Tisztelt Országgyűlés! Köszönjük szépen a törvényjavaslatot tárgyaló bizottságok munkáját. Kérjük önöket, hogy a döntéshozatal során a törvényjavaslatot tá mogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Kara Ákos államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló előterjesztéshez