Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes törvények szervezett utazási tárgyú jogharmonizációjával kapcsolatos módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
2790 DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr . Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is megköszönöm B. Nagy László képviselőtársamnak a TAB képviseletében tett felszólalását, amely a törvény tartalmához igazodóan, szakszerűen és pontosan rögzítette, hogy milyen törvényjavaslatról folyik a vita, a bizottsági jelentés vitája. Még mielőtt itt a helyzet felforrósodna azzal kapcsolatban, hogy egy, a magyar nemzetre, a magyar lakosságra veszélyes törvényjavaslatot nyújtunk be, azért szeretném elmondani azt, és valószínűleg Szél Bernadett képvise lő asszony információhiányban szenved, és ezért mond némiképpen valótlanságokat, de legalábbis badarságokat, ugyanis ezt a benyújtott törvényjavaslatot, az atomenergiatörvénnyel kapcsolatos módosítást az Európai Bizottság notifikálta. Tehát a notifikálás után terjesztette be az Országgyűlés elé, tehát ez az Európai Bizottságnak, az Európai Bizottság szakszerveinek, a jogi szolgáltatásnak megfelelő szintű szabályozás volt, összhangban van a vonatkozó európai uniós Euratomegyezménnyel, és összhangban van a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vonatkozó szabályaival. Tehát még mielőtt itt mindenki rohanna, és azt mondaná, hogy ezt a törvényt nem szabad elfogadni, mert ilyen és ilyen veszélyes rendelkezéseket tartalmaz, azért higgadtságra intek mindenkit, mert val ójában ezt a törvényjavaslatot az Európai Bizottság látta, három hónapja volt megvizsgálni annak a tartalmát, a három hónap után nem talált észrevételt, és nem talált olyan észrevételt, ami alapján ne lehetett volna benyújtani az Országgyűlés elé elfogadás ra. Ugyanez vonatkozik természetesen a fűtőelemek kezelésére is. Pontosan arról szól ez a passzusa a törvényjavaslatnak, hogy az új atomerőműnél lehetővé válik az, hogy más típusú fűtőelemek, fűtőelemkötegek kerüljenek be a rendszerbe, ezzel is biztosítva az üzemanyagellátás diverzifikációját. Ez minden szempontból üdvözlendő, a piaci verseny és az ellátásbiztonság szempontjából fontos eleme a dolognak. (18.40) Többször elhangzott, hogy a Paks II. atomerőmű beruházásá val kapcsolatosan nincs meg a kellő rálátás. Azt ígértük, és a kormány ezt be is tartja, hogy minden olyan információt nyilvánosságra hozunk, amely a nemzetközi sztenderdeknek, a nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően a nyilvánosságra tartozik. Eddig ezt t eljesítettük, és a jövőben is teljesíteni fogjuk. Idetartoznak a beszerzési kérdések, és idetartozik természetesen a Ház előtt megvitatott finanszírozási szerződés, államközi megállapodás és az atomerőmű létesítésével kapcsolatos államközi szerződés tartal ma. Úgy gondolom, hogy semmi olyan dolog nincs, amit jogszabályi kötelezés ellenére ne bocsátottunk volna a tisztelt Országgyűlés rendelkezésére, vagy az arra jogosultak számára ne adtunk volna át. Mindezek mellett köszönöm a TABnak és a Gazdasági bizotts ágnak a pozitív hozzáállását. Megjegyzem az itt feltett kérdésekkel kapcsolatban, hogy az általános vita során és a bizottsági vita során az előterjesztés szakmai tartalmával kapcsolatban semmilyen negatív észrevétel nem érkezett. Még maga az LMP sem jelez te a parlamenti vitában az aggályait; úgy látom, ez utánlövés. Ettől függetlenül arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a holnapi nap folyamán támogassa a törvényjavaslatot, és szíveskedjenek a döntéshozatal során ezt a támogatásra vonatkozó kérésemet e lfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, Aradszki András államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A fogyasztóvédele mről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes törvények szervezett utazási tárgyú