Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. TAPOLCZAI GERGELY, a Törvényalkotási bizottság előadója (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg):
2772 vonatkozásában. Ezt maguk a vezető tisztségviselők is levezényelhetik, és nem kell mindenféle adminisztratív teherrel vagy változással mindig a cégbírósághoz fordulni, például ha egy lakcím megváltozik, oda kellett fordulni, innentől kezdve ezt a módosításnál is meg lehet ten ni, ezáltal is elősegítve a vállalkozásbarát környezetet. (17.20) Automatikus döntéshozatal, amely polgári eljárásokban szükséges, hatósági bizonyítvány kiadása vagy valamilyen igazolás kiadása - ezt 24 órán belül kiadja a hatóság. Azt gondolom, hogy ez te ljesen ügyfélbarát javaslat. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kérem, hogy a holnapi zárószavazáson támogassák a törvényjavaslatot, hiszen ez egy progresszív, előrevivő, az állampolgárokat és a vállalkozásokat segítő törvényjavaslat. Köszönöm szépen, elnök úr . (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Kovács államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most pedig soron következik a Magyar Sport Napjáról, a Magyar Parasport Napjáról és a Magyar Diáksport Napjáról szóló előterjeszt éshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A Dúró Dóra, Szilágyi György, Jobbik; Földi László, KDNP; Ikotity István, LMP; Nyitrai Zsolt, Vas Imre, Fidesz; Mesterházy Attila, MSZP, képviselők által benyújtott H/18211. sz ámú előterjesztés és az ahhoz érkezett bizottsági nem önálló irományok a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Megad om a szót Tapolczai Gergely képviselő úrnak, a bizottság előadójának. DR. TAPOLCZAI GERGELY, a Törvényalkotási bizottság előadója (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Törvé nyalkotási bizottság megtárgyalta a magyar sport napjáról, a magyar parasport napjáról és a magyar diáksport napjáról szóló H/18211. számú határozati javaslatot. A bizottság 25 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az összegző módosító javaslat ot és az összegző jelentést. Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Kulturális bizottság háttéranyagát, valamint a Jobbik által benyújtott módosítási javaslatot. A Jobbik által benyújtott módosítási javaslat arról szól, hogy a jogalkotásról szóló törv ény előírásaihoz alkalmazkodva határozza meg a határozat hatálybalépése napját, azt, hogy a közzétételt követő napon léptesse hatályba. Örömömre szolgál, hogy a kormánypártok támogatták az általam benyújtott módosító javaslatot, amely a magyar siketsport n apját június 2ára tenné, tekintettel a siketsport hagyományaira, és tekintettel arra, hogy a második legnagyobb nemzetközi esemény a fogyatékosok sportjában a siketlimpia. Az általános vitában is elmondtam az érveimet. Tekintettel arra, hogy a sport minde nkié, kérem képviselőtársaimat, hogy egyhangúlag támogassák a javaslatom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)