Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója:
2770 ELNÖK : Köszönöm, Potápi államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Nemzeti összetartozás bizottsága nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerint időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincsen leh etőség. Elsőként megadom annak a szót, aki előre jelentkezik. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne élni a felszólalás lehetőségével. (Jelzésre:) Igen, öné a szó, Balla Mihá ly képviselő úr. BALLA MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg nincs más feladatom most itt a vita során, mint hogy zárszóként elmondjam, mindenkinek köszönjük a támogatást, pártállástól függetlenül, Becsó Zsolt képviselőtársam kezdeményezésérő l, illetve közös kezdeményezésünkről. Azt gondolom, hogy ezzel a két nógrádi település, Somoskőújfalu és Somoskő most méltán viselheti azt a címet, amelyet kiérdemelt a közel száz évvel ezelőtti helyi, mondhatnánk azt is, hogy okosság, a helyi rátermettség és a helyi bátorság példájaként. Azt gondolom, úgy ahogy államtitkár úr is elmondta, ez a két település is bele fog illeni abba a sorba, amely a magyarságról, a nemzeti öntudatról, a hazafiasságról és a hazaszeretetről szól. Köszönöm szépen. (Taps a kormá nypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Balla Mihály bizottsági elnöki úr, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. A közigazgatási bürokráciacsökkentés sel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most pedig soron következik a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és a z egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés T/18320. számon és az ahhoz érkezett bizottsági nem öná lló irományok a parlament informatikai hálózatán elérhetők. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, 15 perces időkeretben. Megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a bizottság előadójána k. DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. december 7én tartott ülésén megtárgyalta a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló T/18320. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság 22 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatt a. A Törvényalkotási bizottság eljárása során módosító javaslat került elfogadásra. A módosító javaslat eredményeképpen szükséges megteremteni a fiatalok „B" kategóriás, azaz személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedélyének megszerzéséhez nyújtott támogatás illetékmentességét. A törvényjavaslat célja az ügyintézés egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele a bürokráciacsökkentés