Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 11. hétfő (265. szám) - Volner János (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Miért nem támogatja a kormány a Jobbik magyar gazdaságot megerősítő javaslatait?” címmel - ELNÖK: - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
2709 Én a miskolciak és még öt település lakóinak bizalmából vagyok itt az Országgyűlésben. Miskolc egyéni képviselőjeként azt tudom mondani önnek, hogy én a megvalósult beruházásokat szeretem, és ezeket nem látom az elmúlt három évben. Konkrétan mondom önnek: én évekkel ezelőtt mondtam, hogy az, hogy önök elhalasztják a 3as főút belvárost elkerülő szakaszának építését, és egyébként nem építik meg az Yhidat a Tiszai pályaudvar környékén, az ahhoz fog vez etni, hogy ellehetetlenül az intermodális csomópont. Most meg arról hallani, hogy azt sem akarják megépíteni. Tehát konstruktívan ezekre fel akartam hívni a figyelmet, és azt látom, hogy ezeket nem veszik figyelembe, kérdésekre meg nem válaszolnak. Azt tud om mondani önnek, államtitkár úr, hogy ne csak kampányígéreteik legyenek, ne verjék át a megyei jogú városokban élőket, ne verjék át a miskolciakat. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés ! Volner János frakcióvezető úr, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni (Horváth István: Egy perc még!) a miniszterelnök úrhoz… Bocsánatot kérek, államtitkár úr, majdnem elvettem a szót öntől. (Dr. Varga László: Hátha még mond valamit!) Még egyperces viszonválaszra (Dr. Varga László: Lehet, hogy mégis válaszol!) államtitkár úré a szó. Parancsoljon! HORVÁTH ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném tájékoztatni, hogy mi elsősorban a miskolci emberek érdekeit vesszük figyelembe. Olyan beruházásokat fogunk támogatni, amelyek fenntarthatósága, illetve az életminőség javítása a helyben lévő emberek érdekeit szolgálja. Miskolc esetében 327 milliá rd forint a keret a megyei jogú városok keretében, ebből 87 milliárd forint, amely gazdaságfejlesztés, illetve jóléti fejlesztés. Ezen belül ipari parkra 9,7 milliárd, „Okos város” programra 8 milliárd, Miskolc és térségének szakképzését fejlesztjük, a Mis kolci Egyetem 6 projektjéhez 9 milliárd forint támogatást biztosítunk, Miskolctapolca fürdő fejlesztéséhez 9 milliárd forintot, a diósgyőri vár fejlesztésére 6,5 milliárd forintot biztosítunk, és a legfontosabbak között szerepel a Miskolcot és Kassát össze kötő gyorsforgalmi út, az M30as Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakaszának megépítése, ami 240 milliárd forint forrást fog igényelni. Szeretném megnyugtatni a tisztelt miskolciakat, hogy kellő gondossággal, odafigyeléssel folyik a projektek előkészítése , és hamarosan, lásd az ipari parkot, az alapkőletételek is meg fognak valósulni. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) Volner János (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Miért nem támogatja a kormány a Jobbik ma gyar gazdaságot megerősítő javaslatait?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Volner János képviselő úr, a Jobbik frakcióvezetője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Miért nem támogatja a kormány a Job bik magyar gazdaságot megerősítő javaslatait?” címmel. Frakcióvezető úr, öné a szó. Parancsoljon! VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Jobbik a béruniós elképzeléssel nem egyebet tett le az asztalra, mint a magyar gazdaság megerősítését célzó gazdasági programot, amelynek több sajtótájékoztatón keresztül ismertettük a főbb elemeit.