Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 4. hétfő (264. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló poiltikai vita - ELNÖK: - BÁNYAI GÁBOR (Fidesz):
2647 tisztelt képviselőtársaim, mert imm ár negyedik alkalommal beszélgetünk ebben a teremben, ebben a körben erről a témáról, de sajnos a siralmas helyzeten nem sikerült érdemben változtatni. És mondok példákat, amiket önök mondanak, és fennhangon hangoztatják. Például azt, hogy az állami értéke lői rendszerrel a pályázatok értékelése felgyorsult. Hát, a pályázatok értékelése, például a vidékfejlesztési program keretében eléri az egy évet! Tehát a pályázók egy évig várnak a döntésre vagy még ennél is tovább. A helyzet a kutatásfejlesztési pályáza tok esetén sem sokkal jobb. Még mindig vannak olyan K+F pályázatok, amiket a kkvk nyújtottak be még 2016 februárjában, és a mai napig nem született semmiféle döntés a támogatásról vagy az elutasításról. A másik kormányzati propaganda, amit folyamatosan mo ndanak, az az, hogy a források nagy része gazdaságfejlesztésre fordítódik, kimondottan a kkvszektor a kedvezményezett. A megjelenő pályázati konstrukciók többsége olyan kiemelt projekt, ahol még csak a pályázat beadására sincs lehetősége a kkvknak. Ezen nagy, kiemelt projektek megvalósításába sem kerülnek bevonásra magyar kkvk, mivel az ilyen projektek megvalósítására vonatkozó közbeszerzéseket sorra a jól ismert haveri cégek nyerik meg, mindmind a miniszterelnök közvetlen környezetéből. Az ilyen túlára zott projektek jelentősen torzítják a versenyt, a piaci viszonyokat drasztikusan és hátrányosan befolyásolják, ezáltal inkább a kkvk a kárvallottjai ennek a rendszernek, mint a kedvezményezettjei. (17.50) Tehát megállapíthatjuk, hogy azok a nagy szólamok, amelyeket önök mondtak ezen uniós pénzek felhasználásával kapcsolatosan, mindmind hazugságok és lózungok voltak. Meg kell állapítanunk, hogy önök az elmúlt három évben elköltötték azt a 7 éves fejlesztéspolitikára szánt pénzt, amit be kellett volna oszta nunk, és sokkal jobban kellett volna felhasználnunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , egyszóval az egész uniós fejlesztési pénzek elherdálását és elkótyavetyélését láthattuk a kormánytól az elmúlt három évben, és véleményem szer int ez siralmas. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Bányai Gábor képviselő úrnak. BÁNYAI GÁBOR ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyugtatót kellett volna b evennem Szilágyi György hozzászólása alatt, mert kellőképpen idegesített az, amit elmondott. (Derültség a Jobbik soraiból. - Szilágyi György: Ne haragudj!) Gyakorlatilag ide hazudott az ország közvéleménye előtt olyan dolgokat… (Közbeszólások a Jobbik sora iból: Rossz az idegrendszered!) Lehet, hogy rossz az idegrendszerem, igen, így van, kedves Staudt képviselő úr… (Dr. Apáti István: Bvitamint kell szedni! - Derültség a Jobbik soraiból.) Elnök úr, kérem, hogy intse őket rendre! Köszönöm szépen. Először is a pénzelszórásról beszélt az előttem szóló képviselő úr, előtte a másik két párttársa szintén hasonló húrokat pengetett. Akkor kezdjük elölről! Volner János azt gondolta, azt mondotta, hogy az iskolarendszer annyira szét van verve, hogy jelen pillanatban, és engedjék meg, hogy hazabeszéljek, csak mifelénk 18 iskolát újít fel a kormány, és további négyet már felújított, általános iskolát és középiskolát. (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Persze, persze, persze, ez nem fontos, ez nem része az iskolarendszernek , hogy az iskolát felújítjuk, nem fontos, hogy hol tanítanak a pedagógusok és a gyerekek hol tanulnak. Kétségtelen tény, hogy egy XXI. századi párt számára valószínűleg az interneten való oktatás fontosabb, de higgyék el, kell hozzá iskola meg iskolapad is . Jelen pillanatban BácsKiskun megyében az összes szakképző intézményünk mindegyikének, mindegyik iskolának a tanüzemeit felújítja a kormányzat és fejleszti. Tehát fejleszti. Azt mondta Z. Kárpát Dániel bizottsági elnököm, hogy a külső hőszigetelé s teljesen felesleges, egy kórházat bevonni új vakolattal. Kérem szépen, az összes kórházunkat BácsKiskunban felújítják. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Nem ezt mondta! Ilyet nem mondott!) De ezt mondta, nézzük vissza, hallgassuk vissza! Ezt mondta. (Kö zbeszólások a Jobbik soraiból: Nem ezt mondta!) Az iskolák hőszigetelése szerintem egy hasznos dolog. Ha itt lenne Szabó Zsolt államtitkár úr, igazolná