Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. december 4. hétfő (264. szám) - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a miniszterelnökhöz - „Rogán Antal újra lebukott: offshore cégen keresztül intéztette a népszavazási kampányt! Avagy, mi lesz a következménye az ODEX Kft ügyének?” címmel - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
2599 információk szerint nem offshore háttere, hanem luxemburgi háttere van. Ez e gy Luxemburgban bejegyzett vállalkozás. (Korózs Lajos: Teljesen más, igaz.) Miután európai uniós tagországról van szó, és Magyarország 2004 óta az Európai Unió tagja, és az Európai Unión belüli gazdaságok a tőke szabad áramlása és a szolgáltatások szabad á ramlása jegyében szabadon dolgozhatnak Magyarországon, kicsit furcsának tartom, hogy a szocialisták ezt most szóvá teszik. Már csak azért is, kedves képviselőtársaim… (Korózs Lajos: Akkor ciprusi is lehetett volna.) Korózs korábbi államtitkár kollégám való színűleg kóros emlékezetkihagyásban szenved, tekintettel arra, hogy 2009 decemberében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ettől a cégtől rendelt európai uniós hirdetéseket, a szocialisták kormánya az európai uniós választás idején az ODEX Kft. jóvol tából kampányolt, a szocialistákhoz köthető cégek 20092010ben jelentős mennyiségű megrendelést adtak le az ODEX Kft.nek, de ha ez nem volna elég, a Népszava tulajdonosa, Puch László, az MSZP pénztárnoka az idén 190 darab hirdetést rendelt ettől a cégtől . Mi a kérdése, képviselő úr? (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, miniszter úr. Viszonválaszra van lehetősége Harangozó Tamás képviselő úrnak. DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Miniszter úr, a kérdésem továbbra is ugyanaz. Ha érdekli, hogy Puch László hova és milyen pénzét teszi, javaslom, hogy hívja föl telefonon, lehet, hogy előbb eléri, mint én. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.) Itt állami pénzekről van szó, miniszter úr, és egy 100 százalék állami tulajdonú Volántársas ágról, amelyből ez a hét darab van az országban, semmilyen piaci és versenyhelyzet nincs. Hogy e kettő közé, még egyszer kérdezem, miniszter úr, miért kell betenni egy ilyen céget, arra nem kaptam választ. Azt pedig, hogy offshore cég, miniszter úr, ön tud ja a legjobban: nem feltétlenül csak az adóelkerülési részről szól, hanem arról, hogy ki a tulajdonosa ennek a cégnek. Úgyhogy legyen kedves, ha ilyen magabiztos, miniszter úr, hogy ez nem egy offshore cég, tehát átlátható, és tudjuk, hogy kik állnak mögöt te, nevezze meg, legyen kedves, hogy ki áll az ODEX Kft. mögött, és akkor ki fog derülni, hogy nem egy offshore cég. A cégnyilvántartásból a kézbesítési megbízottakon kívül mást nem lehet fellelni. Várom a válaszát továbbra is, miniszter úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Viszonválaszra van lehetősége a miniszter úrnak is. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Én csak röviden annyit erősítenék meg képviselőtársaimnak, hogy az Európai Unióban az Európa i Unióban honos gazdasági társaságok szabadon vállalkozhatnak. Én úgy tudom, a Szocialista Párt még nem tűzte zászlajára, hogy az Európai Unióban a szolgáltatások, a tőke vagy a munkaerő korlátozására sor kerülhessen. Tehát ahogy önök igénybe vesznek egy s zolgáltatást Szocialista Pártként egy, az Európai Unióban működő gazdasági társaságtól, gondolom, ez más politikai pártoknak és más szervezeteknek is lehetséges. Tehát önök igénybe vehetnek egy ilyen cégtől szolgáltatásokat, míg a kormány ezek szerint nem. Ezt furcsának és érdekesnek találom, de hát érdekesen gondolkoznak a szocialisták. Ami pedig a hirdetési felületeket illeti: még egyszer szeretném elmondani, hogy ez a legnagyobb médiafelületértékesítő cég Magyarországon. Valószínű, hogy amikor a hirdeté seket föladták, akkor ezzel szembesült a hirdető is, magyarul a megkerülésére nem volt lehetőség, hiszen ilyen kapacitásokkal rendelkezik. Úgy gondolom, hogy a közpénzek fölhasználása kapcsán pedig a jó gazda gondosságával járt el a megrendelő minisztérium . Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)