Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 20. szerda (240. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele célj... - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK:
251 beszélhetünk évi szinten, ezt pedig 15 éven keresztül folyamatosan produkálni, azt gondolom, hogy nagyon nagy dolog, még akkor is, ha Vietna m nagyon alulról indult el a gazdaság fejlődésének az útján. De egészen magasra jutott, hiszen ez alapján a 15 év gazdasági fejlődés alapján Vietnamot az ázsiai kistigrisek közé kezdték el besorolni. Tehát hatalmasat fejlődött a gazdasága, de ugyanígy fejl ődött a lakossága is, hiszen 1960ban még csak 35 millióan voltak, 1990re megduplázódott a lakosság száma 70 millióra, ma pedig 95 millió körül van Vietnam lakosságszáma. Ez is mutatja azt a fejlődési dinamizmust, amelyet mind a gazdaság, mind a lakosságs zám tekintetében Vietnam képvisel. Az is elhangzott már, az előttem felszólalók mondták, hogy milyen fontos gazdasági partnere Vietnam mind az Európai Uniónak, mind Magyarországnak. Ezért is szükséges, hogy minél több nemzetközi szerződéses kapcsolat jöjjö n létre a két ország, illetve az Európai Unió és Vietnam, valamint Magyarország és Vietnam között. Nyilván ez is majd a magyar gazdaság fejlődését hozza magával. Mindenesetre Vietnam egy speciális ország abban a tekintetben, hogy ma is egy szocialista bere ndezkedésű ország, egypártrendszer van jelenleg Vietnamban, azonban Vietnam azt a fajta politikai berendezkedést tekinti mintának, ami Kínában van, egy nyitott gazdasággal működő egypártrendszer, amely beengedi a fejlődést a gazdaságba, és kézben tudja tar tani a gazdaság fejlődését az ország, illetve a kormány. Vietnam fejlődő gazdasága, fejlődő népessége, gazdasági súlya miatt és mindenféle szempontból fontos az, hogy ezek a szerződések megköttessenek, jelen esetben pedig Horvátországnak az EUba történő b elépése hozza azt, hogy a jegyzőkönyvet Magyarországnak is el kell fogadnia. Természetesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom ezt támogatja. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Or szággyűlés! Ezzel a vezérszónoki felszólalásokat befejeztük. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem Kovács Zoltán államtitkár urat mint előt erjesztőt, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kovács Zoltán: Igen.) Parancsoljon, államtitkár úr! DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Először is köszönöm szépen mind a szocialista frakciónak, mind pedig a Jobbik frakciójának a támogató szavait. Reméljük, hogy ez majd a szavazatok tekintetében is megmutatkozik, amikor a zárószavazásra sor kerül. Azt gondolom, hogy a téma kapcsán elmondtunk minden olyan fontos dolgot bár melyik képviselőcsoport részéről, ami ezen egyezmény jegyzőkönyvének a kihirdetéséhez szükséges. Nyilvánvaló, hogy Horvátország későbbi uniós csatlakozása miatt fontos ez, de nemcsak ilyen módon, hanem a bilaterális kapcsolatok esetében is, hiszen ennek me gvan az általam is említett személyi köre. S amit Gyüre Csaba mondott, az is fontos. Ezek benne vannak a jegyzőkönyvben. A jogállamiság, a jogbiztonság, a demokrácia tekintetében kritériumok vannak, amelyeket úgymond az egypártrendszer felszámolásával és a demokrácia kiteljesítésével kapcsolatosan meg kell hogy hozzanak az elkövetkezendő időszakban. Még egyszer megköszönve a tisztelt képviselőtársak támogató hozzáállását, a parlament számára a jegyzőkönyv kihirdetésének az elfogadását javaslom. Tisztelt Eln ök Úr! Ezzel köszönöm szépen a figyelmet. S ha elnök úr megengedi, öt perc szünetet kérnék. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására holnap, azaz csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most akceptálom államtitkár úr ké rését, hogy öt perc szünetet rendeljek el. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy ezt az öt percet rugalmasan értelmezzük,