Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 28. kedd (262. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz):
2345 „Engem már nem az érdekel, hogy mi az, ami szétválaszt, hanem az, hogy mi az, ami összeköt . ” (Z. Kárp át Dániel: Ez nagyon meglepő, tényleg!) „Nem érdekel, hogy ki jobb- és baloldali, ki mérsékelt és radikális, ki konzervatív, ki liberális.” Azt gondolom, a jobbikos képviselő urak lemaradtak egy brosúrával, valószínűleg nem a pártelnökük intelmeit követték ebben a vitában. (Z. Kárpát Dániel: Az, hogy te nem érted, hogy problémáid vannak, azt jelenti! - Szilágyi György közbeszól.) De szeretném önöknek elmondani, hogy a Jobbik nem szavazta meg az Alaptörvény negyedik módosítását. Nem véletlenül kezdtem az Ala ptörvény negyedik módosításának felemlítésével. A Jobbik nem szavazta meg az Alaptörvény U) cikkét, amelynek első részei így hangzanak: „Az 1990ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami beren dezkedés és a megelőző kommunista diktatúra öszeegyeztethetetlenek. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításáért, az elkövetett jogsértésekért és a nemzet elárulásáért; a második világháborút követő esztendők többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítség gel történő felszámolásáért; (Z. Kárpát Dániel: Olvasd fel az egész Alaptörvényt!) kizárólagos hatalomgyakorlásra és törvénytelenségre épülő jogrend kiépítéséért; a tulajdon szabadságán alapuló gazdaság felszámolásáért és az ország eladósításáért; Magyaror szág gazdaságának, honvédelmének, diplomáciájának és emberi erőforrásainak idegen érdekek alá rendeléséért; az európai civilizációs hagyomány értékeinek módszeres pusztításáért; (Z. Kárpát Dániel: Elnök úr, az egész Alaptörvényt hallani fogjuk majd? - Szil ágyi György: Olvasd fel az egészet! - Z. Kárpát Dániel: Ez hihetetlen!) az állampolgárok és egyes csoportjaik alapvető emberi jogaiktól való megfosztásáért vagy azok súlyos korlátozásáért, különösen emberek meggyilkolásáért, idegen hatalomnak való kiszolgáltatásáért, törvénytelen bebörtönzéséért, kényszermunkatáborba hurcolásáért, megkínzásáért, embertelen bánásmódban részesítéséért; a polgárok vagyonuktól történő önkényes megfosztásáért, a tulajdonhoz fűződő jogaik korlátozás áért; a polgárok szabadságjogainak teljes elvételéért, a politikai vélemény- és akaratnyilvánítás állami kényszer alá vonásáért; az emberek származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő (Z. Kárpát Dániel: Miért kell az Al aptörvényt felolvasni? Ez elképesztő!) hátrányos megkülönböztetéséért, a tudáson, szorgalmon és tehetségen alapuló előremenetelének és érvényesülésének akadályozásáért; az emberek magánéletének törvénytelen megfigyelésére és befolyásolására törő titkosrend őrség létrehozásáért és működtetéséért; az 1956. október 23án kirobbant forradalom és szabadságharc szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kénysz erű elmeneküléséért; mindazokért a köztörvényes bűncselekményekért, amelyeket politikai indítékból követtek el, és amelyeket az igazságszolgáltatás politikai indítékból nem üldözött.” Nos, ezt nem szavazta meg a vitában részt vevő két… (Szilágyi György: De Pongrátz Gergelynek megadtátok a zászlót! Z. Kárpát Dániel: Ettől nem lesz igazad! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) - …két ellenzéki frakció, nem szavazták meg sem a Jobbik országgyűlési képviselői, sem pedig a Magyar Szocialista Párt képviselői. Ezt azért szerettem volna elmondani, mert a vitában úgy tűnt, mintha mindenki ugyanazon a platformon állna ebben a kérdésben. Sajnálom, hogy ezt, amikor cselekedni kellett, nem bizonyították.