Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 28. kedd (262. szám) - A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE (KDNP): - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
2337 semmit nem kívánnak. Önök csak álláspontot kívánnak rögzíteni a végén, amikor már a képviselőknek nincs módja és lehetősége a vitára. Ez önmagában szégyenletes, mi nt ahogy egyébként az elmúlt 78 esztendőben a politikájukat folytatták. Ezért most nagy tisztelettel azt kérem Répássy Róbert képviselőtársamtól, hogy menet közben, a vita közben szólaljon meg, cáfolja meg azt, amit mindegy, hogy szocialista, jobbikos vag y más képviselőtársaim mondanak; cáfolja meg, és utána meglátjuk, hogy a cáfolata elfogadásra kerüle, vagy éppen újabb gondolatokat ébreszt a képviselőtársaimban. Nem akarom ezt túlragozni. Azt szeretném kérni, hogy ne onnan kiabáljanak, ne! Álljon fel, m ondja el! Valamit beszélnek, de úgy érzem, mintha homlokegyenest ellentétes lenne azzal, mint amit csinálnak. Ilyet már láttam. Ilyet már láttam, mert Orbán is valami hasonlót mondott, hogy ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem mit csinálok, vagy éppen fordítva? Döntsék el, melyik volt. Igen, ezt a taktikát folytatják a politikai viselkedésük kapcsán is. Valamiről beszélnek és valami egészen mást csinálnak. Ügynökaktákról vagy éppen az ügynöklisták kérdésköréről önök beszélnek, és közben semmit nem teszn ek annak érdekében, semmit, hogy a nyilvánosságra hozatal megtörténjen. Igen, tényleg úgy van, hogy lassan eltelik három évtized, és az idő múlásával az érdektelenségbe fulladhatnak ezek a dolgok, de azt gondolom, hogy ha már van Nemzeti Emlékezet Bizottsá g, hogy ha már van kutatói munka ezeken a területeken, akkor érdemes lenne és célszerű lenne ezeket a feltárásokat megtenni. (13.00) Hogy ez nem történik meg, ennek nyilván oka van; nyilván oka van. Szeretném kérdezni Répássy Róbert képviselőtársamat, ön s zerint mi az oka ennek. Mi az oka? Arról nem kérdezem, hogy kinek az érdeke, mert arról nyilván nem szívesen beszél, hiszen a ma - mondom - hatalmat gyakorlók érdeke meggyőződésem szerint ez. De legalább az okáról beszéljen! De nem tévedek nagyot, ha most azt mondom, hogy vélem, ön nem fog gombot nyomni, ön nem fog felállni, ön nem fog a kérdéseinkre válaszolni, ön nem fog semmit mondani, hanem majd csak a végén fog esetleg elítélő gondolatokat megfogalmazni bárkivel szemben, amikor már egy árva szót nem le het tenni. Igen, ez egy „korrektnek mondható” magatartásforma az önök részéről. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Akkor, amikor azt mondják képviselőtársaim, hogy sajtószabadság és sok minden egyéb má s vonatkozásában nekik legalább kételyeik vannak, de inkább állításaik, mint kételyeik, még ezt sem akarja megcáfolni. Persze, hogy nem, tudja ön is, hogy ezt nem is lehet megcáfolni. Nem lehet megcáfolni, mert az elmúlt 78 év történése valójában arról sz ól, hogy önök hatalmat gyakorolnak. Az valójában arról szól, hogy ma már nem a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tekintetében, de egy másfajta kutatómunkát kellene végezni, már most annak érdekében, hogy ne merüljön a feledés homályába mindaz, amit önök csinált ak ebben a 78 esztendőben. Tudják, akkor, amikor Mesterházy képviselőtársam említette, akkor, amikor itt, a Parlament falai között, onnan a pulpitus tetejéről Kövér László adott esetben kommunistázza a baloldalt, frakciónkat, sok minden egyéb mást, akkor nekem mindig az jut az eszembe, hogy a saját démonaikkal küzdenek. Mindig az jut az eszembe, hogy hányas rajtszámmal, sorszámmal bíró párttagkönyvvel bírt az adott ember, hogy milyen munkatevékenységet végzett. Esetleg egy politikai típusú társadalomtudomá nykutató intézet politikai munkatársaként végezte a tevékenységét, és ezért démonokkal kell küzdenie, és ezt hárítja másokra? Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azt akarom mondani, hogy mindenki személy szerint a saját cselekedeteivel, múltjával tisztában ke ll hogy legyen, én magam is, tisztában is vagyok vele, teljesen nyugodt lelkülettel viselem és vállalom azt, hogy én például az Ifjúsági Szövetségnek voltam egy vezetője, de hát Orbán Viktor is… (Dr. Répássy Róbert: Kommunista Ifjúsági Szövetség! - Mesterh ázy Attila: Meg Orbán, Deutsch meg a Rogán!) - mondom: Orbán Viktor is, meg sokan a