Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 28. kedd (262. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2288 Ha megnézzük a háziorvosok korfáját, akik jelenleg a rendszerben dolgoznak, akkor szörnyű adatokat tapasztalhatunk. Az átlagos életkor 56 év a p raxisokban, és a legtöbb nyugdíjaskorú már azon gondolkodik, hogy végleg abbahagyja a praktizálást. Így pár éven belül körülbelül 2200 praxis sorsa kérdéses lehet. Ha megnézzük, hogy az a pénz, amit ebbe a rendszerbe beleöltünk és működésre próbáltuk fordí tani, megfelelő helyre mente, azt mondhatjuk, hogy nem; mert ha megfelelő mennyiségű pénzt adtunk volna a rendszerbe, akkor nem lenne vele gond. Azt gondolom, hogy ha nincs egy egészségügyi program, amely alapján látja a benne dolgozó, hogy háromnégyöt év múlva milyen jövőkép áll előtte, akkor hiába bármekkora összeg is, nem fenntartható maga a rendszer. A választókerületemben három nagyobb város található, Ajka, Tapolca és Sümeg. Ajkán háziorvosi probléma nincs jelen pillanatban, Tapolcán egypár évvel e zelőtt volt, akkor gyermekorvosi körzetet kellett megszüntetni, és négy körzetből három lett, abból az egyik egy betöltetlen praxis. Több éven keresztül hajtottuk a gyermekorvosokat, hogy próbáljanak hozzánk jönni és ott boldogulni, egyet nagy nehezen sike rült. De a választókerületem harmadik városában, Sümegen egy óriási probléma alakult ki. Ott három háziorvos dolgozott, akik közül az egyik elment egy másik praxisba, valamilyen oknál fogva biztos csábítóbb volt, egy bejelentette, hogy decembertől nyugdíjb a megy, és maradt egyetlenegy háziorvos, aki nyugdíjkorhatáros, és ő is gondolkodik azon, hogy a közeljövőben elmegy. Ez óriási probléma, amivel az önkormányzatnak meg kell küzdenie. A kormányzati tervek olyan veszélybe sodorták ezt a kisvárost, hogy nem f og tudni ebből kilábalni. Nagyon sok olyan lehetőség lenne, amivel meg lehetne változtatni a helyzetet. Ha visszagondol, államtitkár úr, a kilencvenes években viszonylag jó pályának bizonyult a háziorvosi pálya, hiszen kórházban dolgozó orvosok mentek ki h áziorvosi praxisokat feltölteni. Ez a tendencia valamilyen oknál fogva megállt. Miért állt meg? Hiszen ebből a finanszírozásból nem tudja megoldani a háziorvos azt, hogy a rendelőjét fenntartsa, rezsit fizessen, EKG- és egyéb berendezéseket vásároljon, val amint hogy a szakasszisztensi bért még pluszban kitermelje. Az állam nem tervezte be ezeknek az egészségügyi dolgozóknak a béremelését, ezt neki kell kigazdálkodnia. Viszont lenne egy olyan megoldás, amely enyhítene a háziorvosok dolgán, ez pedig a webdoki , ami már nagyon sokszor felröppent. Az adminisztratív terheket csak úgy tudják csökkenteni, ha a szakemberállományt növeli a háziorvos. Ez azt jelenti, hogy nem egy szakasszisztenssel, hanem legalább kettővel dolgozna, így a jövőre bevezetendő törzskartonrendszerrel, ami szintén súlyos terhet rak a háziorvosok vállára, így lehetne enyhíteni a helyzeten. A megemelt finanszírozás, a dupla asszisztens, illetve az adminisztratív terhek csökkentése egy valós problémamegoldási javaslat lehetne, amivel valamilye n szinten meg lehetne állítani azt, hogy a háziorvosok elmenjenek az adott körzetből, fel lehetne lendíteni azt, hogy a frissen végzett szakorvosok praxisokban kössenek ki és ne csak a kórházi állományt növeljék, és azt is el lehetne érni, hogy Magyarorszá g egészségügyi állapota ne romoljon tovább. Visszamegyek az első mondatomhoz: a jó alapellátás ismérve az, hogy erős, stabil lábakon álljon, és megfelelő szakembergárdával rendelkezzen. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönö m szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzott napirend előtti felszólalásra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány célja, hogy az az egészségügy, ami sokszor egy kicsit feje tetejére állított piramisnak tűnik, és az alapellátás - amelyik a legfontosabb, hiszen a legtöbb embert éri el, a megelőzésben is font os funkciója van, az időben való felismerésben rendkívül fontos feladatot lát el - legyen minél erősebb, éppen ezért egy