Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 28. kedd (262. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP):
2285 kormány volt az, amely a nehéz helyzetű emberekről elfel edkezett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportjából „A kormány nincs felkészülve a globális biztonságpolitikai kihívásokra” címmel Demeter Márta képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Képviselő asszony, öné a szó. Parancsoljon! DEMETER MÁRTA ( LMP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyértelműen látszik, hogy a kormánynak semmilyen vá lasza nincs a XXI. századi Európát és benne Magyarországot érintő kihívásokra. Tegyük fel a kérdést, hogy hogyan védik meg Magyarországot például a kibertámadásoktól. Vajon a honvédség most felállításra kerülő lovas szakaszaival? Ötszázlovas ménessel fogjá k megvédeni? Tegyük fel a kérdést, hogy hogyan védik meg az országot a szervezett bűnözői csoportoktól vagy az idegen titkosszolgálatok térnyerésétől. Talán a letelepedésikötvénykonstrukcióval, azzal a pénzmosási konstrukcióval, amivel a magyar állam már 18 milliárdos veszteséget szenvedett? Azzal a konstrukcióval, amivel az Orbánkormány volt az, amely szervezetten megvalósította a bevándorlást, hiszen 20 ezer embert érdemi ellenőrzés nélkül engedett be Magyarországra és Európa területére? Eközben Orbán V iktor az Európai Tanácsban mindent megszavaz kivétel nélkül, és eközben 10 milliárdokból folytatnak bevándorlásellenes kampányt, közben maga az Orbánkormány adja el Magyarország szuverenitását a saját anyagi hasznáért. Hogyan védik meg az országot az oros z befolyásszerzéstől, az idegen befolyásszerzéstől? Talán Paks II.vel? Vagy talán azzal, hogy engedik, hogy Bőnyben szélsőséges szervezettel orosz diplomaták gyakorlatozhassanak, miközben a magyar illetékesek semmilyen lépést nem tesznek, ezt követően a m agyar diplomácia semmilyen lépést nem tesz, miután egy tragédia is bekövetkezik? Hogyan védik meg például a misszióban szolgáló katonák biztonságát? Hogyan biztosítják számukra az eszközök utánpótlását, amikor nincsenek megfelelő szállítógépek? Talán a 40 éves lélegeztetőgépen tartott technikai eszközökkel teszik meg ezt? Tegyük fel a kérdést, hogy hogyan biztosítja a kormány a külképviseletek biztonságát. Emlékszünk arra, hogy a taskenti magyar nagykövetséggel kapcsolatban milyen biztonsági rések, anomáliá k derültek ki, ahol igenis a kémelhárítás fontossága is felmerül. Ehhez képest az Alkotmányvédelmi Hivatal képviselői jelzésre, az én jelzésemre sem volt hajlandó még csak megvizsgálni sem az ügyet. Így védik meg a külképviseletek biztonságát? Vagy nézzük meg, hogyan védik meg az országot körözött bűnözőktől, például terrorizmus finanszírozásáért körözött bűnözőtől! Hogyan védték meg Ghaith Pharaontól? Vagy akár Zaid Naffa, ugye tudjuk, hogy biztonsági kockázatot jelent, mégis a mai napig tb. konzulként műk ödhet Magyarországon. Hogyan teszik ezt? Úgy, hogy ráadásul ezek az emberek még vígan Semjén Zsolt és Orbán Viktor közelében sertepertélhetnek, Ghaith Pharon Orbán Viktor mellett vásárolhatott telket, és bizniszelhetett egyébként Orbán Viktor vejével is. V agy milyen válasza van arra a kormánynak, hogy maga a magyar miniszterelnök akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet? Semmilyen garancia nincsen arra, hogy ne így lenne, hiszen a mai napig ő az egyetlen miniszterelnöke Magyarországnak, aki nem esett á t nemzetbiztonsági átvilágításon. Vagy hogyan védik meg titkos paktumoktól Magyarországot? Hogyan védik meg a magyar embereket az eladósodástól? Akár Paks II.vel? Vagy a BudapestBelgrádvasútvonallal? Tehát látszik az, hogy nincsen kormányzás Magyarorszá gon. A magyar kormány bűnözői logikán szerveződött tevékenységet végez. A Fidesz lebontotta Magyarország biztonsági rendszerét, és hol a végtelen inkompetencia az, ami jellemzi a kormányt, hiszen csak és kizárólag a politikai