Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 15. szerda (258. szám) - Az energetikai tárgyú törvények, valamint az azokkal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1982 GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Az energetikai tárgyú törvények tárgyalásánál három rövid gondolatot szeretné k megfogalmazni. Az egyik az, ami nukleáris területen az atomerőművekhez illesztetten az atomerőművek területén való foglalkoztatás kérdéskörét érinti. Azt abszolút módon helyesnek tartom, hogy ne legyen foglalkoztatható olyan személy, akinek az esetében a szándékos bűncselekmény gyanúja felmerülhet. Természetesen teljesen mindegy az, hogy magyar munkavállalóról vagy külföldről érkező munkavállalóról van szó, a külföldiek esetében ezt a bűnügyi statisztikából való lekérés alapján nyilván meg lehet tenni, az onosítani lehet. Megítélésem szerint ez elengedhetetlen és fontos. A másik megjegyzés: képviselőtársam bővebben kifejtette, én csak egy mondattal említem: a globális felmelegedés elkerülésével kapcsolatosan kivétel nélkül mindenfajta eszközt, mindenfajta s zükséges lépést meg kell tenni az apró mozaikoktól kezdve, a lakások energetikai felújításától, az európai uniós források célirányos felhasználásától elkezdve sok minden más eszközön keresztül. A harmadik viszont egy olyan típusú mondat, gondolat, amivel ö nök adósok a társadalom felé, évek hosszú sora óta adósok: a Paks II. szerződésének a titkosításáról beszélek. Az azonnali feloldását kell megtenni. Joggal követelik ezt az ellenzéki oldalon, de a civil szférában is joggal követelik, hiszen Lázár miniszter úr ezt többször meg is ígérte. Azóta évek teltek el. Talán nem Orbán Viktor nem akarja azt, hogy ez megtörténjen, ugye? Talán nem csak ő az, aki ezt nem akarja. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Meg kérdezem kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelzést nem látok. A vitát lezárom. Megadom a szót Aradszki államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési miniszté riumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, viszonylag könnyű és jó helyzetben vagyok, mert ahogy hallottuk mind a kormánypárti, mind az ellenzéki hozzászólókat, a törvényjavaslat tartalmával kapcsolatb an érdemi ellentmondás nem volt, érdemi kritikát nem kaptunk. Sőt, külön köszönöm az elismerő szavakat, amelyek azt igazolták vissza, hogy mind a fűtőelemváltoztatás lehetőségével kapcsolatban, mind a foglalkoztatás kérdésével kapcsolatban érzékelték a ké pviselőtársaim azt, hogy mindez a hatékonyságot, másrészt a biztonságos üzemeltetés feltételeit szolgálja. Úgy gondolom, az eddigi gyakorlatunk is az, hogy a nukleáris atomerőmű működtetésénél az elsődleges szempont annak biztonságos üzemeltetése. Meg kell mondanom, hogy e tekintetben a magyar üzemeltetők jól vizsgáztak eddig, nemcsak az üzemeltetők, hanem a szabályozó hatóságok, az ellenőrző hatóságok is, mert minden egyes nemzetközi megmérettetésnél, minden egyes olyan komplex ellenőrzésnél, amelyek az üz emeltetés biztonságát voltak hivatottak megállapítani, illetve megkérdőjelezni, ha olyan volt a helyzet, a magyar atomerőmű jól vizsgázott, és igen magas szintű biztonsággal rendelkezett. Ezért is furcsa volt Z. Kárpát Dániel részéről az a kitétel, hogy ne a politikusok döntsék el, hogy milyen fűtőelem kerül oda. Ilyen szándékunk soha nem is volt, nem is lesz, és a múltban sem volt soha ilyen vita a parlamentben. Úgy látszik, ez a Jobbik következő imidzsét képezi, hogy ők már az atomerőműüzemeltetésbe is i tt a parlamentben bele akarnak szólni (Farkas Gergely: Pont az ellenkezője! Nem sikerült megérteni!) , de úgy gondolom, hogy ez nem így lesz, hanem az a normális állapot marad fenn továbbra is, amit most élvezünk, és aminek az előnyeit az egész magyar lakos ság le tudja aratni, nevezetesen: van egy jól működő, biztonságos atomerőművünk. Ami felvetődött problémaként: a nemzetközi szerződések, direkt leírtam, a nemzetközi szerződés titkosságának feloldása. Úgy tudom, a nemzetközi szerződést itt, ebben a Házban vitattuk meg. Ebben a Házban tárgyaltuk meg (Heringes Anita: Nem oldottátok fel!) a magyarorosz államközi