Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 15. szerda (258. szám) - A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1930 szükségessé; másrészről jogharmonizációs okok indokolják azokat az egyéb ágazati és egyéb jogszabályokkal való összhang megteremtése ér dekében. A megvalósult közlekedési infrastruktúraberuházások esetében fontos célkitűzés az állami beruházói tevékenység eredményeként létrejött vagyonelemek vagyonátadásának lehető legteljesebb körű lebonyolítása, ennek feltételeinek megteremtése. A 2010 óta meglévő kormányzati szándék és a 2014 óta hatályos jogi és szervezeti keretek lehetővé tették, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2013tól mintegy 1846 milliárd forint értékű vagyont adhatott át a jogszabályokban kijelölt vagyonkezelők részér e. A vagyonátadások megindítása azonban más területeken, így az önkormányzati ingatlanokon megvalósított projektek és a közműfejlesztések terén is szükséges, ezért a meglévő szabályozási környezetet korszerűsíteni kell. Az önkormányzati ingatlanokon megval ósított fejlesztéseknél kötelező lesz elszámolni, az elszámolást ingyenesen teljesíteni, hatékony megoldást biztosítva ezzel az országos közutak építtetője és az önkormányzatok közötti vagyonátadásra. A közművek a közlekedési infrastruktúraépítményhez has onló nyomvonalas létesítmények, amelyek főszabály szerint valamilyen közszolgáltatáshoz kötődnek, ebből adódóan elhelyezésük is közterületen, döntően közút területén lehetséges. Ez a fajta összefonódás rövid távon gazdaságos és célszerű, segíti a közművek gyors és költséghatékony megépülését, hosszú távon azonban akadályozza és drágítja a közúti ingatlanokon történő közlekedési célú fejlesztéseket. A közművek kiváltása sok esetben csak egy szűk időablakban oldható meg, a kiváltás elszalasztása több hónapos időveszteséget is okozhat. A kerékpárútberuházások idő- és költséghatékony megvalósítása érdekében speciális szabályok megalkotása indokolt ilyen közműkiváltások és fejlesztések területén. A közműkiváltásokhoz kapcsolódóan szükséges valamennyi engedély e setén biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy azok a területek feletti rendelkezés bemutatása nélkül is hatályossá válhassanak. Az engedély ebben a formában természetesen nem jogosít fel idegen ingatlan birtokba vételére, és nem dönt el egyéb igényt sem , de a hatóság már ezt megelőzően vizsgálhatja az engedély tartalmát, anélkül, hogy a szükséges földterület rendelkezésre állna. A közműtulajdonosoktól csak úgy várható el együttműködés, ha a beruházás megvalósításával a gazdálkodó szervezetet nem éri kár. Ezzel szemben az állam részéről jogos igény, hogy az érintett gazdálkodó szervezetek ne is gazdagodjanak a beruházással. Az új módosítások e két szempont, e két érdek közötti ellentétet oldják fel. A törvényjavaslat a közlekedési infrastruktúraberuházáso k kapcsán egyértelműsíti azt is, hogy a beruházások során kitermelt nyersanyag nem kerül ki a magyar állam tulajdonából, fel nem használt része azonban más állami projektek megvalósítása során hasznosítható. A törvényjavaslat bevezeti az intermodális csomó pont fogalmát a kiemelt közlekedési infrastruktúraberuházásokkal összefüggésben. Ennek eredményeképpen a kormányzati prioritásként megfogalmazott, az állampolgárok átszállási kényelmét szolgáló beruházások hatékonyabban valósulhatnak meg a jövőben. A légü gyi szektort illetően a törvényjavaslat célja - összhangban a kormány bürokráciacsökkentést szorgalmazó törekvéseivel - az orvosi minősítés kiadására jogosult repülőorvosi központok éves felügyelete címén megállapított díjtételek összevonása és ezzel egy i dőben ezek csökkentése. Az orvosi minősítések osztálytól független, egységes díjtétel alapján lesznek megállapíthatóak. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítása tartalmazza többek között a személyszállítási törvény fogalmi rendszeréne k pontosítását, illetve kiegészítését az elektronikus jegyrendszer, az utastájékoztatási rendszer és a forgalomirányító rendszerek országos átjárhatóságát biztosító rendelkezésekkel. E szabályok megteremtik a törvényi kereteket egy egységes, országos kiter jedésű elektronikus jegyrendszer működtetéséhez.