Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 14. kedd (257. szám) - Az agrárium versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - GYŐRFFY BALÁZS
1845 A javaslatban alkalmazott jogalkotási technika összhangban van az építésügyi szab ályok által alkalmazott szankciórendszerrel, így a jövőben nem lesz arra lehetőség, hogy például egy 810 évvel ezelőtti mulasztásért szabjanak ki bírságot. Következik az erdő, az erdő védelméről, az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása. Az erdészet i tevékenység jellegéből fakadóan csak hosszú távon tervezhető. Ennek eszköze az erdőterv, ami legalább tíz évre kell hogy szóljon. Szeptemberben hatályba lépett az új erdőtörvény, azonban ez nem rendezte a meglévő erdőtervek további használhatóságát. A te rvezet azt tenné lehetővé, hogy az új erdőtörvény hatálybalépése már az elkészült üzemtervet is a jelenlegi törvényi feltételekhez igazíthassák, például a természetvédelmi rendelkezések átültetésével. (Sic!) Az elmúlt években előfordulhatott, hogy nyolc hó napig nem lehetett használni a gazdálkodónak a saját tulajdonát, nem tudta elvégezni a számára előírt munkát, nem tudott okszerűen erdőgazdálkodni. Ez az ország egyes területein komoly problémákat okozott, kis túlzással az egyetlen munkalehetőséget vette e l a lakosságtól. Az új szabályok az egyensúlyra törekednek, a természet védelme mellett lehetővé téve a gazdálkodást is. Jelenleg 250 ezer hektár erdő nincs használatban Magyarországon. ezeket újra művelésbe kell vonni. Ez megoldaná a jelenleg is tapasztal ható tűzifahiányt, munkahelyet teremtene, és emellett jelentős adóbevételt is generálna. 2035re a jelenlegi 21 százalékról 27 százalékra szeretnénk növelni az erdőborítottságot Magyarországon. Ezen cél nem valósulhat meg ezen jó irányú elképzelések, módos ítások elfogadása nélkül. A javaslat az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel való összhang megteremtését is szolgálja. A következő a Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítása. A javaslat éri ntené a kamarai törvényt is. A javaslat értelmében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megválasztott tisztségviselőinek a megválasztása esetén 15 napon belül kell az összeférhetetlenségi okot megszüntetni az eddigi 30 helyett, összhangban egyébként a választás t követően felmerülő összeférhetetlenség most is hatályos szabályaival. Ez a közelmúltban lezajlott választások miatt egy szükségszerű módosítás. A másik módosítandó rendelkezés a már említett vidékfejlesztési program kereteiben megvalósuló jégkármérséklő rendszert érinti. Mivel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyerte el a pályázati jogosultságot a rendszer kiépítésére, így szükséges ennek törvényi szintű rögzítése is mint agrárkamarai közfeladat. A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és szakmaközi szervezetekről szóló törvény módosításáról szeretnék most néhány gondolatot mondani. A mezőgazdasági termékpiacok felvásárlói oldalán tapasztalható egyre erősödő koncentráció az erőfölény egyik gyakori jelensége; a felvásárló, a t ermékek ellenértékének késedelmes kifizetése, illetve a gyorsan romló termékek fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési idején túli reklamációk azok, amelyek időszakosan jelentős károkat okoznak a termelőknek. (13.00) A kiegyensúlyozottabb piaci erőviszonyo k megteremtése érdekében törvényi szinten szükséges szabályozni ezeket a tisztességtelen piaci magatartásokat, a törvényjavaslat erre tesz kísérletet. A javaslat egyúttal javítaná a termésbecslés pontosságát is. Az Agrárgazdasági Kamara minden évben adatot gyűjt, amit összesít, és ez alapján a Földművelésügyi Minisztérium teszi közzé a termésbecslési adatokat a legfontosabb kultúrákra. A legpontosabb adatokat a tapasztalatok alapján az egységes kérelmek adják. A tervezet lehetővé tenné egy ezek alapján képz ett reprezentatív termelői minta átadását. Az átadott adatok alapján a mintában szereplő termelők