Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 14. kedd (257. szám) - A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára:
1827 régóta ismert, a főbb eljárások régóta ismertek, az ehhez igazítandó ágazati szabályokat pedig egy hosszas előkészítés után lehetett beilleszteni a rendszerbe, hiszen van az alapja és emellé a különböző ágazatok e ljárásai is. Hasonló a cégeljárással kapcsolatos jogalkotási rész a törvényjavaslatban. Ez egy folyamat része, ez már korábban megtörtént. Egy újabb, az élet által megkívánt gyakorlat szerint tettük bele a javaslatba az új jellegű bürokráciacsökkentő javas latainkat. Az Igazságügyi Minisztérium nincs kihagyva az anyakönyvi eljárásból, a lehetőség számára adott. Tehát azt gondolom, hogy ez nem egy, a korábbi eljárások védelmi szintjének - ahogy mostanában szoktuk ezt nevezni - csökkentése, a lehetőség benne v an, nincs kizárva az Igazságügyi Minisztérium. A törvény pedig az Országgyűlés által elfogadottan teremti meg, hogy kormányrendelettel lehessen a hatósági ellenőrzéseket bevezetni, hiszen sokszor az a probléma, hogy maga a törvényalkotás lassabban halad, d e ha felhatalmazást adunk kormányrendeletekkel az ellenőrzésekre, az gyorsabb, rugalmasabb lehetőséget nyújt. Itt kanyarodnék Hegedűs Lorántné képviselőtársam felvetéseihez. Egész eddig mindenki a kormányhivatalokat kereste meg a víziközműtársulások eljár ásaival kapcsolatban. Az eljárást vizsgálhattuk, azt, hogy szabályos volte a képviselőtestület döntéshozatali rendszere, de a cégbíróságnak és az ön által említett vízügyi ágazatnak volt meg a lehetősége, hogy az eljárásba „belenyúljon”, azt vizsgálja és a szabálytalanságokat feltárja. Úgy gondolom, hogy a kormányhivatali törvényességi ellenőrzés, illetve felügyeleti rendszer bizonyított e tekintetben. Azt gondoljuk, hogy ebben is tudunk korrekten és törvényesen e törvényi felhatalmazás alapján eljárni az elkövetkezendőkben. Azt szeretném még elmondani azzal kapcsolatban, amit ön kis színes történetként elmondott Nagybajomról, hogy sok tévhit van a rendszerben. 2015ig nem volt összeférhetetlen az önkormányzati világ a vízi közművel, tehát jogszerűen válasz tottak elnököt. 2015ben pont mi voltunk azok, akik megszüntettük, hogy ne legyen ilyen anakronisztikus különbség, hogy ki milyen szerepben van, hanem éppen a kontroll oldaláról legyen nagyobb lehetősége a helyi közösségnek ebben az ügyben beavatkozni. Ami a létszámokat illeti, itt ül mellettem Csepreghy Nándor államtitkártársam, miniszterhelyettes. Megszólíttatott ebben az ügyben, hogy már többször nyilatkozott a létszámleépítésekkel kapcsolatosan. Ő nem prompt és azonnali létszámleépítésről beszélt, hanem azt mondta, hogy ebben az európai uniós ciklusban, amennyiben végig tudunk haladni a bürokráciacsökkentésen, amennyiben az elektronikus közigazgatást kellő módon be tudjuk vezetni, amennyiben gyorsabbak lesznek az eljárások, valóban kevesebb munkaerőre va n szükség. Ennek az első részét egyébként már megléptük a háttérintézmények vonatkozásában, ahol mintegy 3 ezer fő leépítésére került sor, és közel 10 milliárd forint megtakarítására az államháztartás számára. Csináltunk egy összehasonlítást az OECDország ok, illetve az európai uniós országok vonatkozásában a közigazgatásban lévő létszám, illetve az állami szolgáltatások arányát tekintve. Ebben igaza van Csepreghy államtitkártársamnak, hogy mindenhol az élmezőnyben vagyunk. Még például Franciaországgal szem ben is, amely pedig egyébként fenntartotta továbbiakban a volt gyarmatain a közigazgatást. Nekünk sajnos ilyen nincs, hogy lennének gyarmataink és ott közigazgatást tartanánk fenn, de szerintem nem is ez a lényeg, és nem is akarom ezt most idecitálni sem t örténelmileg, sem a jelen helyzetet illetően. Csak példaként mondtam, hogy még abban az országban is kevesebben dolgoznak az állami szférában, amely ország egyébként Francia Guyanán - és még sorolhatnám - fenntartotta a közigazgatást. Tehát azt gondolom, h ogy ez egy hosszú távú megoldás lesz, de ehhez el kell érni az elektronikus közigazgatás teljes kiszélesítését, csak a területi közigazgatásban mintegy 300 szakrendszernek az összekapcsolását elektronikusan, és ehhez jön az a törvényben lévő fontos kritéri um, hogy az adatnyilvántartásokat összefuttathassuk. Mert integrált kormányzásról beszélünk, a korábbi mintegy 5070 évi megcsontosodott ágazati szemléletmóddal szemben, amikor mindenki úgy gondolkodott,