Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - Egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
1730 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Orszá ggyűlés! Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. A Magyar Szocialista Párt évek hosszú sora óta országgyűlési határozattervezeteket vagy törvényjavaslatokat nyújt be ebben a témakörben . Hasonlóakat, bővebbeket, hol szűkebbeket, célzottabbakat. A lényeg az, hogy az önök „jóvoltából” semmi nem változik. Egyszerűen tehát ennek a kérdésnek a megoldása akkor fog megtörténni, amikor öt hónap múlva kormányváltás lesz, és utána lehet ezt a kérd ést a helyére tenni. És hogy miért kell a helyére tenni? Fideszes képviselőtársaim, önök azt mondják, hogy az öregségi teljes jogú nyugdíj legkisebb összege csak egy szám, ez a 28 500 forint. Nézzék, nem igaz, mert a 28 500 forint és az 50 ezer forint közö tti nyugdíjasoknak a száma 72 ezer fő, és másik 350 ezer főt lehet még találni nyugdíjszerű ellátást kapó emberkét, aki ebbe a jövedelmi sávba esik, a 28 500 és az 50 ezer forint közé. Tehát változtatni kell, hiszen 9 év óta változatlan, az önök nyolc évéb en soha nem volt erre példa, hogy változatlan lett volna, egynegyedét elvesztette, elveszítette az értékének ez a pénz azóta. Szégyenletes az is, hogy a nyugdíjasok közel fele 100 ezer forint alatti nyugdíjból kell hogy éljen, de az még inkább szégyenletes , hogy a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjas háztartásoknak a száma 20102015 között 54 százalékkal nőtt. 54 százalékkal nőtt! Tehát azt kell mondanom, hogy van mit tenni, a nyugdíjas fogyasztói kosár tekintetében és az élelmiszer, a gyógyszer, az ene rgiaárak számbavétele vonatkozásában, a járulékplafon tekintetében, hogy a minimális nyugdíj és a több millió forintos nyugdíjak között ne legyenek ilyen mértékű különbségek. De a tekintetben is, hogy a nyugdíj melletti munkavégzést korlátozó feltételeket már rég meg kellett volna önöknek szüntetni. Ezért helye van az ilyen tárgysorozatbavételi javaslatnak, a Magyar Szocialista Párt ezt támogatja. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés ! Megkérdezem Schmuck Erzsébet képviselő asszonyt mint előterjesztőt, kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, öné a szó kétperces időkeretben. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Igen, köszönöm szépen, szeretnék válaszolni. Termé szetesen megköszönöm azoknak a képviselőtársaimnak, akik támogatásukról biztosították a csomagot, és azért szeretnék néhány ellenérvet felvetni a fideszes képviselőtársaimnak, egy picikét sorban. Önök azt mondták, hogy a Fidesz azt vállalta, hogy a nyugdíj aknak a vásárlóértékét megőrzik. Már ott bukik, hogy a 28 500 forintot egyetlenegy évben nem emelték az inflációval, és valóban nem igaz, hogy ez csak számítási alap, mert 50 ezer forint alatt 71 ezer embernek van az ellátása. A 71 ezer embert nem lehet cs ak számítási alapnak tekinteni. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Azt gondolom, hogy ez a Fideszkormánynak szégyene, hogy ma Magyarországon a minimálnyugdíj 28 500 forint. Nem tudom, hogyan néznek az emberek szemébe, akiknek ekkora az ellátása, hogy ebből él jenek meg. Egyszer megpróbálhatnák már önök is, legalább három hónapon keresztül, hogy ennyiből éljenek meg, biztos, hogy nem tudnának megélni. Nagyon kíváncsi vagyok, holnap a nyugdíjas országos parlament összehívta az összes pártot, hogy az idősügyi nemz eti minimumprogramról tárgyaljon. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az önök képviselője ott lesze holnap ezen a megbeszélésen, hogy hogyan viszonyulnak a nyugdíjas érdekképviseleti szervezetek javaslatához. Borítékolom előre, hogy nem lesznek ott.