Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. november 13. hétfő (256. szám) - Az Európai Ügyészséghez (EPPO) való csatlakozásról szóló határozati javaslat tárgysorozatba vétele - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik): - ELNÖK: - DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz):
1712 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kettőkettő perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező függetle n képviselő szintén kettőperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Megkérdezem, a frakciók részéről kik óhajtanak felszólalni. (Jelzésre:) Elsőnek a Jobbik képviselőcsoportjából Bana Tibor képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! BANA TIB OR ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy arról már szó volt, az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság ülésén került napirendre ez a javaslat. Ott is kifejtettem a Jobbik álláspontját, miszerint azt, hogy az európai ügy észség kérdéséről egy érdemi vita alakulhasson ki az Országgyűlés plenáris ülésén, megtörténjen ennek a javaslatnak a tárgysorozatba vétele, azt mindenképpen támogatni tudjuk, hiszen láthatjuk azt, hogy Magyarországon minden korábbinál nagyobb méreteket öl tött a korrupció. Sajnálatos módon 2010 óta azt tapasztalhatjuk, hogy a Fidesz politikájának ez adja a lényegét - ahogy az egyik ideológusuk is megfogalmazta ezt a háttérben , és az elmúlt évek során bizony felgyorsult ez a folyamat, nap mint nap ezzel ke ll szembesülniük a magyaroknak. Másik oldalról pedig, ahogy az szintén az előbb már felmerült, láthatjuk azt, hogy a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter mint legfőbb ügyész nemhogy nem látja el azt a feladatot, ami rá lenne bízva, hanem ezzel szemben egyértelm űen politikailag kézi vezérelt döntések születnek Magyarországon, hiába történtek feljelentések akár a Jobbik frakciójának tagjai részéről is, érdemi következménye ezeknek nem lett, a Jobbikkormányra vár majd 2018tól az elszámoltatás. És mi azt is vállal juk majd, hogy felállítunk egy független ügyészséget, amely érdemben el tudja látni a feladatát. Természetesen fontos, hogy a nemzeti szuverenitás kérdése felmerüljön ilyenkor, és ha vita lehetne majd erről a kérdésről - amivel kapcsolatban sajnos van fenn tartásom, hiszen biztos vagyok benne, hogy kormánypárti oldalról ezt nem fogják támogatni, hiszen próbálják védeni a saját érdekeiket , akkor kifejthetnénk azt, hogy milyen irányba is menjünk el. De miután önkéntes csatlakozásról van szó ebben az esetben, így a Jobbik ezt egyértelműen támogatni tudja. Ez tehát az álláspontunk, hogy ebbe az irányba el kellene mozdulni, hiszen a legfontosabb az, hogy a korrupció ellen minden lehetséges eszközzel fellépjünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraibó l.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportjából Hörcsik Richárd képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HÖRCSIK RICHÁRD ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Bana alelnöktár sam említette, ezt a témát alaposan körüljártuk az Európai ügyek bizottsága két héttel ezelőtti ülésén. Annál is inkább fontos ez, mert szeretném megnyugtatni Kónya képviselőtársamat, hogy a kormány - éppen az Országgyűlés javaslatának vagy állásfoglalásán ak megfelelően - nem azért nem támogatta az európai ügyészséghez való csatlakozást, mert akár félne az uniós vizsgálatoktól, vagy éppen ellenezné az uniós források felhasználásának az ellenőrzését, szó sincs erről, mert erre egyébként létezik két uniós int ézmény, az Eurojust és az OLAF. Azt is elmondtuk a vitában, hogy nekünk elsősorban alapvetően alkotmányügyi aggályaink vannak. De nemcsak nekünk, hanem ugyanúgy még hét országnak. Való igaz, hogy a döntés megszületett az EPPOról, é s 28 helyett csak 20 tagország támogatta. Azaz Magyarország mellett még másik hét tagország nem vesz részt benne: Svédország, Hollandia, Málta, Dánia, Írország, az Egyesült Királyság és Lengyelország. Aligha hiszem, hogy ezek az országok félnének az Európa i Bizottság vizsgálatától vagy éppen a korrupció vizsgálatától.