Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. szeptember 19. kedd (239. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
135 Végül valóban történtek lépések, ami augusztus legvégén rendelet formájában jelent meg, és október ben lép hatályba; miközben minden egyes hónappal nagyjából száz gyermek megszületéséről mondott le a kormány. Az örvendetes, hogy végre bővítik a támogatásokat, ugyanakkor kinyírják a nem állami fenntartókat. Erre is ráteszi az állam a kezét? De mégis miér t kellett éveket várni a támogatás növelésére? Miért mondott le a kormány több ezer gyermekről, akik a tétlenség miatt nem születhettek meg? Miért kellett megbélyegezni a meddőségi kezelésen részt vevő párokat, és ezzel a megszületett és megszületendő gyer mekeket is? Vajon mi okozta a kommunikációs káoszt? Felmérték, hogy a rokkantak, a szegények, a hajléktalanok, a menekültek után a meddő párokat, a lombikgyerekeket is közutálat tárgyává tudjáke tenni? Tesztelték, hogy meddig tud ellőni a kormányzati gyűl öletágyú? Amikor a tárca azzal támad engem, hogy politikai fegyverként használom a meddő párokat, akkor nem engem sértenek meg, államtitkár asszony, hanem az érintett 200 ezer párt, mivel azt bizonyítják, hogy még ebben az ügyben sem képesek emberségesek l enni. Vajon miért kéne elhallgatnom azt, ami nekem és több tízezer családnak magát az életet jelentette, államtitkár asszony? Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, Orbán Viktor se rejtette véka alá, hogy számára mennyire kedves dolog a foci, még st adiont is építtetett a kertje végébe. Csak tudják, nekem nem a foci a fontos, hanem az a több százezer pár, aki ezzel a betegséggel küzd ma Magyarországon. A gyermek minden családban örömet és boldogságot jelent. A meddő párok esetében ez különösen így van , államtitkár asszony. Én azért hoztam ezeket a kis zoknikat, mert tudják, divat lett Magyarországon is, amikor egy pár gyermeket vár, úgy közlik ezt a nagy örömöt, hogy vagy kék, vagy piros kis zoknival jelzik, hogy kislány születik vagy kisfiú, vagy van olyan, hogy mind a kettő. Kívánom Magyarországon minden párnak, hogy ezt a kis zoknit oda tudja tenni az asztalra. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Novák Katalin államtitkár as szony válaszol. Öné a szó, államtitkár asszony. VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindannyian tudjuk azt, hogy Magyarországon milyen a d emográfiai helyzet, 1981 óta küzdünk demográfiai válsággal, 36 éve többen halnak meg minden évben, mint ahányan születnek. És nem születnek meg azok a gyermekek sem minden esetben, akikre vágynak a fiatalok, pedig ha megkérdezzük ma a fiatalokat, akkor ők bizony házasságpártiak, családpártiak, és gyermekeket szeretnének, minél több gyereket. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a gyermekvállalás időpontja kitolódott nemcsak Magyarországon, hanem Európaszerte vagy a világ fejlettebb részében. Ma már Magyaro rszágon 30 év felett vállalnak átlagosan gyermeket a fiatal párok. Azt is látjuk, hogy a meddőség valóban egy egyre égetőbb probléma. Ma Magyarországon már minden ötödik párt érint a meddőségi problémák valamelyike, ezért is fontos számunkra, hogy ezeknek a pároknak segítséget nyújtsunk. Én azt szeretném, és azt kívánom, és azt kérem öntől is, tisztelt képviselő asszony, hogy legyünk ebben a kérdésben legalább mérsékeltek, legalább józanok, nem hisztériakeltők, nem ködszurkálók (Bangóné Borbély Ildikó: Álla mtitkár asszony!) , hanem az értelmes, normális beszédet válasszuk ebben a kérdésben. Hiszen miről van szó? Olyan párokról beszélünk, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak, akik nehéz helyzetben vannak. Ha ön most ebből pártpolitikai vitát próbál erőszakka l generálni, rosszul teszi (Bangóné Borbély Ildikó: Államtitkár asszony!) , éppen azokkal a párokkal szúr ki, éppen azokat a párokat sérti meg, akikért ön elvileg felszólal. (Bangóné Borbély Ildikó: Istenem!) Olyan párokról beszélünk - azt hiszem, hogy ön e zt egészen pontosan tudja , akik nemcsak kiszolgáltatott helyzetben vannak, hanem nagyon nehéz, hosszú megpróbáltatásokon estek már át, amikor eljutnak egyáltalán a lombikkezelésig.