Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 30. hétfő (251. szám) - Teleki László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A Fidesz és a Lungo Drom társ-tettesek a romák esélyeinek ellopásában!” címmel - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
1225 Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg Czerván György államtitkár urat. CZERVÁN GYÖRGY földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! A kormány nevében köszönöm támogató szavait és a CopaCogecán keresztül eddig nyújtott segítségüket. Fontos felhívni az európai döntéshoz ók figyelmét, hogy az orosz embargó után nem követhetik el másodszor is azt a hibát, hogy egy nem kellőképpen végiggondolt uniós döntés árát a gazdákkal fizettetik meg. A magyar kormány továbbra is kitart a migrációval kapcsolatban elfoglalt azon álláspont ja mellett, hogy a migrációs válság kezelését nem az Európai Unió területén, többek között az uniós gazdák terhére, hanem annak kiindulási helyén kell elősegíteni, ezért minden ilyen javaslatot, amennyiben hivatalosan is megfogalmazásra kerül, a leghatároz ottabban vissza fogunk utasítani. Alapvető célunk, hogy 2020 után az agárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják, így nem tartjuk szükségesnek a rendszer gyökeres módon történő átalakítását. Ehhez számos szövetségest sikerült már szereznünk a középeur ópai vagy a balti tagállamok közül, akikkel folyamatosan zajlanak az érdekek egyeztetéséről szóló tárgyalásaink. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) Teleki László (MSZP) - az emberi erőfo rrások miniszteréhez - „A Fidesz és a Lungo Drom társtettesek a romák esélyeinek ellopásában!” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Teleki László, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „A Fidesz és a Lungo Drom társtettesek a romák esélyeinek ellopásában!” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Rétvári Bence államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitk ári választ, vagy személyesen miniszter úrtól kéri azt. (Teleki László jelzésére:) Öné a szó, képviselő úr. TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Adjá k vissza a magyarországi cigányságnak a becsületét! Önök szombaton újra elvették a magyarországi cigányságnak azt a lehetőségét, hogy esélyegyenlőséggel bírjon Magyarországon, és integrálódhasson. Azért mondom mindezt, mert Szolnokon az a rendezvény, amit Balog Zoltán, az ön minisztere és Farkas Flórián celebráltak, felháborította a magyarországi cigányságot, mert azt mondták, hogy ilyen becsületes roma vezető nem volt még Magyarországon, mint Farkas Flórián. Ha az a mérce, ahogy Farkas Flórián becsületessé gét mérik, akkor nagyon nagy a deficitje a magyarországi romáknak, mert sokkal több becsületes roma ember van ma Magyarországon, mint Farkas Flórián. És azt gondolom, hogy a minisztere is felelős abban, hogy a magyarországi cigányság kitörési pontjait mega kadályozzák, azért, mert innen mérik azt, hogy a magyarországi cigányság ennyit tud teljesíteni akkor, hogyha forráshoz jut, és nem tudják igazán azt a pénzt felhasználni, mert mindig ellopják. És engedi a Fidesz, hogy ezt megtegyék a magyarországi cigányo k. Tehát felhatalmazzák önök a cigányságot arra, hogy ha kapnak bármilyen támogatást, működésre vagy programra, azt arra költsék, amire akarják. Az önök felelőssége, hogy a magyarországi cigányság olyan szinten van megbélyegezve, amilyen szinten most lehet látni. Soha nem volt ennyire mélyponton a magyarországi cigányság megítélése, mint ma, és ez köszönhető