Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 30. hétfő (251. szám) - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Alaptörvény-ellenes jogszabály segítségével indulnak végső rohamra a jogállam utolsó bástyái ellen?” címmel - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1187 mert azok után, hogy kétszer is első l ett a Fővárosi Ítélőtábla álláshelyére kiírt pályázaton, azt harmadszorra is kiírta az OBH elnöke, csak hogy ne kelljen kinevezni őt. Bezzeg harmadjára, amikor egy megbízhatóbbnak mondott bíró végzett az első helyen, a nyertest azonnal kinevezte. Ugyebár e nnek az álláshelynek már kétszer meg kellett volna szűnnie az OBHelnök döntése alapján. Ez az eljárás nonszensz, és amennyiben formálisan törvényes, akkor az azt lehetővé tevő jogszabály biztosan nem alkotmányos. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A fentiek okán kérdezem államtitkár urat, nem gondoljae, hogy továbbra is alaptörvényellenes a bírói pályázatok elbírálásának jelenlegi törvényi rendszere, amely alapján a Handó Tündei önkényes kinevezési gyakorlat fen nmaradhatott. Mikor fogják végre beterjeszteni az alaptörvényellenes önkényt végleg felszámoló törvénymódosítást a parlament elé, amelyre az Alkotmánybíróság már 2013as döntésében kötelezte önöket? Ebben várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Job bik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Az elhangzott interpellációs kérdésre Völner Pál államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt fontosnak tartom tisztázni, hogy a bírói függetlenséget az Alaptörvényünk garantálja, miszerint a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve, és ítélkezési tevékenysé gükben nem utasíthatók. Magyarországon a bírósági igazgatás sajátja, hogy szervezetileg is teljesen független a végrehajtó hatalomtól. Szeretném leszögezni, hogy a képviselő úr interpellációjában elhangzottakkal ellentétben a bírói pályázatok elbírálása eg y bonyolult, többszereplős folyamat, továbbá a pályázatok elbírálása, a vezetői kinevezések csak objektív kritériumok alapján, átlátható módon mehetnek végbe, a pályázati határidő leteltét követő 15 napon belül a járásbíróságra, a közigazgatási és munkaügy i bíróságra, valamint a törvényszékre kiírt pályázat esetén ugyanis a törvényszék bírói tanácsa, ítélőtáblára kiírt pályázat esetén az ítélőtábla bírói tanácsa, a Kúriára kiírt pályázat esetén a Kúria bírói tanácsa a pályázókat meghallgatja, és a pályázato kat az elért pontszámoknak megfelelően rangsorolja. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján a pályázat elbírálója ugyan az Országos Bírósági Hivatal elnöke, vagy a Kúriára kiírt pályázatok esetén a Kúria elnöke, a törvé nyi szabályozás alapján azonban kizárólag a bírói tanács által az első három helyre rangsorolt pályázónak van esélye bírói kinevezésre, ráadásul közülük csupán az első helyre rangsorolt pályázó esetén van arra lehetőség, hogy kinevezésére az Országos Bírói Tanács előzetes egyetértése nélkül kerüljön sor, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ugyanis csak az Országos Bírói Tanács egyetértése esetén terjeszthet fel kinevezésre a rangsor első helyén álló pályázattól eltérő pályázót, illetve bírálhatja el a pályá zatot a rangsor első helyén álló pályázótól eltérő pályázó áthelyezésével. Hangsúlyozandó továbbá, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének a pályázat érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre nem önkényes, hanem az Országgyűlés által elfogadott , a Velencei Bizottság, majd az Alkotmánybíróság álláspontja nyomán végrehajtott módosításokkal megállapított törvényi alapokon nyugszik. Ami a pályázat kiírását követően bekövetkezett munkaszervezési változásokat illeti: kérem, engedje meg, tisztelt képvi selő úr, hogy felhívjam figyelmét arra a tényre, hogy egy bírói álláspályázat lefolytatása rendszerint egy több hónapos folyamat, amely időtartam alatt felmerülhetnek olyan, az ügyterhet, illetve személyzeti kérdéseket érintő körülmények, amelyek megalapoz zák egy bírói álláshelyre kiírt pályázat okafogyottságát.