Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 24. kedd (250. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1131 fontos a nemzeti és keresztény identitás megőrzése, v alamint Európa külső határainak megvédése, az országainkban élő emberek biztonságának szavatolása. Magyarország nemcsak visegrádi négyek országaival folytat jó együttműködést, hanem mindazokkal a nemzetekkel, amelyek készek korunk kihívásaira bátor és reál is válaszokat adni. Köszönet szószóló úrnak, a magyarországi bolgár nemzetiség tagjainak és minden, az együttműködés szorosabbá tételében közreműködőnek, hogy kitartó munkájukkal hozzájárulnak a két nép barátságának erősítéséhez, amely Európa jelenlegi hel yzetében nagy értéket jelent. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (14.40) ELNÖK : Köszönjük, államtitkár úr. A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán képviselő úr: „Egy magára hagyott térsé g problémái.” címmel. Öné a szó, képviselő úr. MAGYAR ZOLTÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Néhány ígérettel szeretném szembesíteni a kormánypártok képviselőit, ami legalábbis a Rábaköz és Sokoróalja választókerületet érintette vagy érinthette volna. Többek között itt olyan munkahelyeket ígértek még a 2014es választási kampányban is, ami végre olyan béreket képes nyújtani az ott dolgozóknak, ami talán enyhítheti azt a nyomást, ami jelenleg a munkavállalókon van, és nem feltétlenül az ingázást fogják választani. Itt örömmel jelenthetem be némi iróniával persze, hogy ezt három munkahelyben sikerült megvalósítani, hiszen a napelemgyár területén ma több száz helyett három munkaerő dolgozik, akik felváltva látják el biztonsá gi őrként ezt a feladatot. Ezzel kapcsolatban is hétről hétre teszek fel kérdéseket, hiszen a napelemgyárral kapcsolatban csak a sunnyogást látom folyamatosan. Még mindig nem sikerült tisztáznia a kormánynak magát azzal kapcsolatban, hogy például az Eximba nk a 7 milliárd forintos hitelkeretéből mennyit hagyott ott a ma sem működő üzemnek. Szintén szomorú hírekről tudok beszámolni a másik város, Kapuvár tekintetében is, hiszen a húsgyárral, a tönkrement, tönkretett húsgyárral kapcsolatban is komoly ígéretek voltak. Egyrészről a korábbi munkavállalók kártalanításával kapcsolatban tettek vállalásokat, illetve a beszállítóknak szintén a kártalanításával összefüggésben hangzottak el itt nagyon komoly vállalások. Ehhez képest mind a két területen csúfos mulasztáso kkal találkozhatunk még a mai napig is. És ez nemcsak azért szomorú, mert konkrétan itt hangoztak el ezzel kapcsolatban vállalások, hanem azért is, mert maga a húsgyár is a Fideszkormányzat asszisztálása mellett mehetett tönkre. A csődbiztos képes volt a kérdésemre, a problémát firtató kérdésemre egy beszélgetésen azt mondani, hogy azért nem akarja a kormányzat megmenteni a húsgyárat, mert Kapuvár úgyis közel van Ausztriához, aztán majd legfeljebb átmennek az emberek oda dolgozni. Ez egy nagyon cinikus és visszautasítandó hozzáállás, úgyhogy ezek miatt is kifejezetten követelem, és az ott élők nevében követelem, hogy történjen meg végre már a korábbi dolgozók jogos igényeinek kielégítése. A térség úthálózata is folyamatosan téma, nem véletlenül. Elmondtam, többször, hogy a három vizsgálandó paraméter közül, ami leginkább meghatározza egy út minőségét, kettőben a legrosszabb, és harmadik esetben is csak a második legrosszabb eredményt érte el a térségünk, tehát kimondható, hogy a Rábaközben találhatóak a legr osszabb minőségű utak az egész országban. A TOPos pályázatok helyzete sem túl biztató. Egészen pofátlannak tartom azt, ahogy ezeket a pénzeket elosztották. Értem én, hogy vannak olyan önkormányzatok, olyan polgármesterek, amelyek közelebb állnak az önök s zívéhez, de akkor sem az a megoldás, hogy egyesével döntöm el azt, politikai döntéseket hozok azzal kapcsolatban, hogy mely fejlesztés érdemli meg a forrásokat és mely nem, hanem mondjuk, példát vehettek volna olyan választókerületektől, ahol lélekszámarán yosan kapták meg az adott települések - legalábbis az észszerűség határain belül - a fejlesztési forrásokat arra, amit leginkább fejlesztenivalónak gondoltak.
