Országgyűlési Napló - 2017. évi őszi ülésszak
2017. október 24. kedd (250. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Mikor mer végre szembenézni a Kormány a károsultakkal?” címmel - ELNÖK: - DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
1122 eredő 33 millió forintos követelés , mégis ezzel szemben sem a kormányzat, sem a felügyeleti szervek érdemi védőernyőt nem nyújtanak, hiszen csak részmegoldásokra tudták ragadtatni magukat. Végtörlesztést biztosítottak a szerencsésebb helyzetben lévőknek, Nemzeti Eszközkezelőt kezelnek megoldásként, ahol elveszik az emberektől az ingatlanjuk tulajdonjogát, de látható, hogy nem tudták érdemben csökkenteni azt a több mint 140 ezres létszámot, akik esetében az elmaradás akkora, hogy a kilakoltatás réme napi szintű veszélyt, napi szintű fenyegetettséget jelent, és ezen embereken a szá monkért tartozás jellemző módon indokolatlan. A devizahiteles kerekasztalnál ennek szakmai háttere, indokai kifejtésre kerültek. Adódik a kérdés: hajlandóe a kormány legalább a kilakoltatási moratóriumot meghirdetni a választásokig, ha már nem ismerkedett meg a problémával, és saját ígéreteinek megfelelően, igazából azt kell hogy mondjam, nem segített ezeken az embereken, mert bár azt mondta, hogy senkit nem hagy az út szélén, mégsem tett semmit érdemben értük. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Fazekas Sánd or miniszter urat illeti a szó. DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Remélem, sikerül a nehéz helyzetbe került család sorsát jobbra fordítani ebben a konkrét ügyben, amelynek a részl eteit nyilván én már nem ismerhetem, de azt el szeretném mondani, a téma súlyossága ezt indokolja, hogy Magyarországon 2002 után a szocialista kormány szüntette meg a korábbi otthonteremtési rendszert, és egyúttal a devizahitelezés felé terelte a magyar cs aládokat. Ennek eredményeként a lakossági devizahitelek összege több mint százszorosára emelkedett, és mintegy egymillió magyar családot hozott nehéz helyzetbe; és a 2008as gazdasági válság egyik következménye volt az, hogy jelentősen megváltoztak az árfo lyamok, így megemelkedtek a törlesztőrészletek és a tartozások is. Több százezer magyar család került tehát kilátástalan helyzetbe, sokakat a kilakoltatás veszélye fenyegetett, a szocialista kormány pedig semmilyen támogatást nem adott részükre. Ezt követt e a nemzeti ügyek kormányának egy olyan intézkedéssorozata, amely, azt hiszem, valamennyiünk előtt ismert: kilakoltatási moratóriumot hirdettünk meg, bevezetésre került az árfolyamgát, és lehetővé vált a végtörlesztés, létrehoztuk a nemzetközi (sic!) eszkö zkezelőt is, amely több mint 100 ezer embernek nyújt biztonságos otthont. Több alkalommal egyeztettünk a devizahiteleseket képviselő szervezetekkel is, nem pusztán valamilyen politikai tőkefelhalmozás vagy választási kampányígérgetés miatt, hanem döntően g yakorlati megoldásokat keresve erre a nehéz helyzetre. Én bízom abban, hogy az eddigi intézkedések meghozzák az eredményeket. Ma már lényegesen kevesebben küzdenek ezzel a nagy problémával, ugyanakkor látszik az, hogy még sok feladat áll előttünk, remélem, hogy ezekre is sikerül majd megoldást találnunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Képviselő urat illeti meg a viszonválasz. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter urat nem kívánom kellemetlen helyzetb e hozni, hiszen a nemzetközi eszközkezelő valójában Nemzeti Eszközkezelő, de nem irigylem a méltatlan helyzetét, hiszen én a miniszterelnökhöz kívántam feltenni ezt a kérdést, a miniszterelnök viszont önt jelölte ki a válaszadásra. Tehát ha olyan komolyság gal kezeli a miniszterelnök ezt a kérdést, hogy a földművelésügyi miniszterének delegálja a válaszadást, akkor ezért nem biztos, hogy a földművelésügyi miniszter a felelős. Ugyanakkor, miniszter úr, ha önt valóban érdekli ezen család sorsa, én megígérem, h ogy a mai nap folyamán az elérhetőséget, még a Facebookeseménynek a linkjét is el fogom küldeni az ön postaládájába.