Országgyűlési Napló - 2017. évi nyári rendkívüli ülésszak
2017. augusztus 21. hétfő (237. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés az Országgyűlés következő üléséről. Az ülés bezárása
98 ülésének összehívását kezdeményezte „A Lex CEU eltörléséről” szóló T/16761. számú és „A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a kilakoltatási moratórium megújításához szükséges módosításáról” s zóló T/16750. számú előterjesztés megtárgyalása érdekében. Arról is tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportja kezdeményezte a törvényjavaslatok határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréssel történő tárgyalását. A Házb izottság ülésén nem alakult ki konszenzus, így a szükséges támogatás hiányában a házelnök úr ezeket nem terjesztette elő. Az ülés napirendjének elfogadása Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előte rjesztett napirendi javaslat ról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Látható többség! ) Ez így igaz, látható, de figyelembe véve a sok üres helyet is, megállapítom, hogy az Országgyűlés nem fogadta el a határozatot, és nem határozatképes. (Moraj, közbeszólások az ellenzék soraiból.) Szanyi képviselő úr, mindjárt nyomógombbal ezt ellenőrizni fogjuk. Bejelentem azt is, hogy Balla Györg y frakcióvezetőhelyettes úr levélben kezdeményezte a szavazás szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Az indítványnak megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az elnöki jogkörben előterjesz tett napirendi javaslatot. Kérem, szavazatszámláló gép segítségével most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend elfogadása során 57 igen szavazattal - 141en nem szavaztak , nem szavazat és tartózkodás nélkül, mivel nem ha tározatképes az Országgyűlés, nem fogadta el a napirendet. A házszabály 14. § (2) bekezdése alapján megállapítom a hiányzó képviselők névsorát. A házszabály rendelkezései alapján elfogadott napirendi javaslat hiányában a napirend egyetlen pontja sem tárgya lható. Bejelentés az Országgyűlés következő üléséről. Az ülés bezárása Tájékoztatom Önöket, hogy az Országgyűlés következő ülés ére várhatóan szeptember 18án kerül sor. Megköszönöm jelenlétüket. Az ülést bezá rom . (Az ülés 13 óra 35 perckor ért véget.)