Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA (MSZP):
980 számba kellene vennie, hogy ennek a sok forrásnak az elköltésével Magyarország mennyire került közelebb ahhoz a célhoz, hogy ezeken a területeken előrelépést érjünk e l a gazdaságban, a társadalomban. És itt lehetne pozitívumokat, negatívumokat mondani, én ellenzéki vagyok, hadd mondjak negatívumokat: a versenyképesség nagyon sokat romlott. Hiába költünk ennyi forrást a gazdaságra vagy éppen a kkvszektorra, a versenyké pességünk nem javult, nem készítették föl ezek a források a kkvszektort megfelelőképpen arra az időszakra, amikor ilyen mennyiségben nem állnak majd rendelkezésre források, sőt ma már egyfajta kiszorító hatása is van ezeknek az európai uniós forrásoknak, vagy a régió éppen elhúzott mellettünk. Tehát lehetne több olyat említeni, ami egészen biztosan gond. (17.20) Még egyet hadd mondjak a társadalmi hatás szempontjából, amire inkább csak a figyelmet szeretném ráirányítani: a leghátrányosabb helyzetű térségek ben nem nagyon sikerült a felzárkóztatás. Tehát miközben megyékben, régiókban lehet előrelépésekről is számot adni, addig a leghátrányosabb településeknél ez a pályázati rendszer egészen biztosan nem hozta a várható eredményeket. Ha már arról beszéltünk, h ogy direkt, pályázat nélküli, központosítás, fókuszált - akárhogy hívjuk ezt, ahogy államtitkár úr tette , akkor azt mondanám, hogy a leghátrányosabb térségeknél egészen biztosan lenne értelme. Mint ahogy annak is lenne értelme - és ebben egyetértek a min iszterelnökkel , hogy ma már az, hogy olcsó a munkaerő, nem elégséges a mai világban, tehát nem lehet Magyarország egy összeszerelő üzem, és nem lehet, hogy monokulturális legyen a magyar gazdaság. Tehát lenne még mit tenni a gazdasági szektor tekintetébe n is egészen biztosan. Ha politikai síkon folytatjuk a vitát, akkor viszonylag könnyű arról vitatkozni, hogy a kkvszektor versus multicégek és külföldi tulajdonban lévő cégek. Én azt gondolom, hogy ennél ezzel egy kicsit óvatosabban kell bánni, van, amiko r az egyiknek van értelme, van, amikor a másiknak. Természetesen az lenne a legjobb, ha minden, az összes forrás magyar cégekhez kerülne, és eközben még a hármas célrendszerünket vagy a többes célrendszerünket is meg tudnánk valósítani. Egészen biztosan, é s ezt csak taxatíve mondanám, az innovációs képesség fejlesztése, a humánerőforrásfejlesztés, a termelékenységfejlesztés mindenféleképpen kiemelt cél kell legyen. Ebből az következik, hogy oktatás, egészségügy, közigazgatás, humántőkefejlesztés, közleked ési infrastruktúra fejlesztése, a K+F képességek fejlesztése mindmind szükséges és fontos lenne, és ha a fókuszált beruházásokról beszélünk, akkor valószínűleg ezek a területek egészen biztosan prioritást kell hogy képezzenek. Az ellenőrzésről miniszter ú r egy nagyon cinikus mondatot mondott, és különböző statisztikai számokról, 4 százalékról, 5 százalékról beszéltünk. Annyit érdemes megjegyezni, hogy amikor európai uniós ellenőrzésről beszélünk, akkor azt szokták mondani, hogy az ellenőrök Brüsszelben pap írból dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy azt tudják leellenőrizni, amit leadtak nekik papíron. S bizony a magyar adminisztrációs képesség kiemelten sokat javult az elmúlt időszakban, magyarul, meg is tanultak elszámolni, pályázni a pályázók, sok helyütt egysz erűbb is elszámolás. Tehát ezekből az arányszámokból semmi nem derül ki arról, hogy mennyi európai uniós pénzt használnak fel helyesen meg nem helyesen. Az Európai Unió sajnos nagyon korlátozott eszközökkel rendelkezik ezzel a dologgal kapcsolatban, ezért azt gondolom, hogy arra egyelőre ne legyünk annyira büszkék, hogy milyen számadatokat látunk. Azt is mondták, hogy nem konkrét cégeket mondunk. De, sok konkrét céget mondunk, amikor korrupcióról van szó, de még több céget akkor lehetne mondani, ha nem önök lennének kormányon, mert akkor lehetne látni azt, hogy hol milyen problémák vannak, tehát amikor belülről is lehet látni a rendszert, hiszen különben valószínűleg önöknek érdekük azért, hogy ne minden kerüljön napvilágra. Még egy mondata volt államtitkár úrnak, bár így, hogy elment, nem sok értelme van, hogy elmondom, de a jegyzőkönyv végett elmondom. Ő azt mondta, s ez egy csodálatos mondat volt, hogy a 2010 előtti kedvező gazdasági környezetben. Hát kérem, ilyet fideszes nem mondott még,