Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 27. hétfő (209. szám) - Megemlékezés a londoni terrortámadásról - Megemlékezés II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
891 olyan volt, mint egy eminens kisdiák, amelyik visszamondta az indokolásban a kormánypártok összes érvelését arra vonatkozóan, hogy miért nem lehet népszavazást tartani ebben az országban. Ennyi erővel akár a Miniszterelnökségen vagy akár Moszkvában is írhatták volna ezt az érvelést, épp ugyanaz sült volna ki belőle. Az NVB ráadásul nem is csinált titkot abból, hogy arra keresett érvet, hogy miért ne kelljen népszavazást kiírnia, pedig azon kellett voln a dolgoznia, hogy hogyan lehet egy népszavazást kellőképpen alátámasztva megvalósítani ebben az országban. Azt látjuk, hogy az NVB sokkal inkább a tagjait többségében delegáló Fidesznek próbált megfelelni ezzel a tevékenységével és nem a magyar választópol gároknak. Ebből a megfelelési kényszerből következnek olyan nevetséges ellenérvek, mint hogy népszavazáson nem lehet egy tíz év múlva működésbe lépő atomerőműről dönteni, hiszen a referendum érvényessége pusztán három év. (11.20) Szeretném leszögezni, hogy ezen az alapon akár a budapesti olimpiáról sem lehetett volna népszavazást tartani, hiszen a hároméves hatály 2024ig lejárt volna, márpedig, mint tudjuk, a kérdés átment, az pedig, hogy miért nem valósult meg, sokkal inkább az önök sara és nem a nép akar ata. De a legfelháborítóbb - s a napirend előttim címének is ezt adtam - az, hogy az NVB érvelésében többször is előkerült, hogy a paksi bővítés ügye túl bonyolult és összetett ahhoz, hogy a magyar emberek döntsenek róla. Szeretném leszögezni, hogy a Lehet Más a Politika szerint nincs olyan kérdés ebben az országban, amely túl bonyolult vagy összetett lenne ahhoz, hogy a választópolgárok arról véleményt tudjanak formálni. És szeretném figyelmeztetni a kormánypárti képviselőket, hogy azok a kormányok, amelye k így beszélnek, lenézik a magyar embereket, hülyének nézik a magyar embereket; ezek a kormányok előbb vagy utóbb meg szoktak bukni. Mélyen egyetértek Orbán Viktorral, de a 2007es Orbán Viktorral, aki a szociális népszavazást megelőző vitában azt mondta - idézem miniszterelnök urat : szerintem Magyarországon senkinek nincs hatalma ahhoz, hogy eldöntse az emberek helyett, hogy ők miről akarnak szavazni. Sajnos azonban azóta Orbán Viktor kifordult önmagából, és vele fordult az egész Fidesz is. Önök most pon tosan úgy viselkednek, mint akkor a szocialista kormány. Hát látjuk, hogy mi lett a szocialista kormánnyal, ez vár önökre is. A magyar embereket nem lehet hülyének nézni, ezt a Fidesz nem engedheti meg magának! Az az arrogancia és gőg, amit önök a magyar e mberekkel kapcsolatban megengednek maguknak, azt gondolom, már minimum bicskanyitogató. Leszögezem, az LMP tovább is folytatja a harcot azért, hogy kiírásra tudjon kerülni ez a mindennél fontosabb népszavazás. Én értem, hogy önöknek az európai uniós támoga tások kimerülése után fáj a foguk a koncra, kell a korrupciós pénz önöknek, hogy a hatalmukat fenn tudják tartani, de a magyar nép ezt nem fogja önöknek megengedni, mert azt gondolom, hogy a lopásnak is van határa. Szeretném azt is leszögezni, hogy a magya r emberek kellően felkészültek tudnak lenni, ha végre lesz ebben az országban egy olyan társadalmi, szakmai és politikai vita, ami arról szól, hogy mit gondolunk az atomenergiáról, akarunke vele élni vagy nem. Örömmel látom, hogy a mostani kezdeményezésün knek már megvan az az eredménye, hogy nem tudunk úgy egy újságot kinyitni vagy egy tévét bekapcsolni, hogy ne lenne téma az atomenergia és a megújuló energiák használatának az ügye. Ezt már sikerült elérnünk. Önök még ezt sem akarták megengedni. Önök azt a karták, hogy Orbán Viktor lemutyizza ezt a kérdést. Legyenek szívesek és tegyék világossá: egyetérteneke az NVBvel azzal, hogy a magyar emberek nem értenek ehhez a kérdéshez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , vagy azt gondolják , népszavazásra sor kell hogy kerüljön? (Az elnök ismét csenget.) Tegyék világossá, hogy lenézike… ELNÖK : Képviselő asszony, lejárt az ideje! Köszönöm szépen. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ):