Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
816 tiltani, és különbséget teszünk az előbb említett szólásszabadsághoz fűződő jog és a kereskedelmi forgalmazáshoz fűződő jog között. Ugye, Európában egyébként a náci rezsimek jelképei hosszú és következetes tiltás alá esnek, az utóbbi évtizedekben nyugateurópai országokban a kommunizmus jelképeit mint önkényuralmi jelképeket nem tiltották be, és nem alkalmaztak a náci jelképekkel hasonló arányú és azonosságú tiltást, de Lettországban, Csehországban és KözépEurópa számos országában már van ilyen tiltás, amely vonatkozik egyébként a kereskedelmi forgalmazásra is. Ezek ellen a tiltások ellen az Európai Bizottságnak - azoknak a bevezetésekor - nem volt kifogása. Azt is sz eretném elmondani, hogy nyilvánvaló, hogy ennek a gazdasági következményeit mérlegelni kell abban az értelemben, hogy a Heinekencsoport mégiscsak stratégiai partnere a kormányzatnak, és nyilvánvaló, nem munkaadóként kívánjuk őt támadni és nem is adófizető ként, csak azt szeretnénk, hogyha mindenki Európában - úgy is, mint az Európai Unió tagja - tiszteletben tartaná a magyar nemzeti érdeket Magyarországon és máshol is. Ennek az ügynek egyébként, zárójelben jegyzem meg, lett volna kulturált rendezése. Nagyon sok világmulti és európai gazdasági nagyhatalom, cégek alkalmaznak védjegymegállapodásokat. Ezek az európai kontinentális és az angolszász jogban ismert formák, amikor egy védjegynek, egy szimbólumnak a használatát illetően közös használatról és a haszná lat közös korlátozásáról, egymás javára történő korlátozásáról állapodnak meg. Ez egy egyszerű kétoldalú megállapodás lett volna. Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy ez a multinacionális vállalkozás nem a megállapodást kereste, hanem lényegében jogi és azon túlmenő eszközökkel mindent megtett egy magyar nemzeti érdek ellehetetlenítéseképpen. A szabályozás részletei az általános és a részletes indoklásban minden képviselőtársam számára hozzáférhetőek. Minden képviselőtársam azt részletesen megismerhet i. Különösképpen erre most nem szeretnék kitérni. Mi körültekintően jártunk el, tekintettel voltunk az arányosság követelményeire is, és meggyőződésem szerint két érv van, ami felülírhatatlan, az egyik a politikaierkölcsi kötelesség, másrészről pedig megv áltozott a jogi környezet, és ennek a mérlegelését kérjük az Országgyűléstől. Most a vita lefolytatása után, úgy gondolom, hogy lesz időszak, várhatóan az Európai Bizottságnál három hónapot vesz igénybe a notifikáció, amíg a Magyar Országgyűlés képviselői mérlegelhetik ezt a javaslatot. A mi frakciónkban sem támogatja mindenki, és tudom, hogy minden frakcióban vannak ezzel kapcsolatban kételyek. Én igyekszem minden képviselőtársamat meggyőzni. Véleményem szerint azt, hogy valaki egy politikai rendezvényen k itűz egy vörös csillagot, akármennyire fáj, mindannyiunknak el kell tűrnie. De azt egyébként, hogy ezt a vörös csillagot mások érdeksérelmére és mások érzékenységére tekintet nélkül, kereskedelmi haszonszerzés céljából, kufárkodás céljából, pénzcsinálás cé ljából használja föl, ezt egy olyan országban, amely nagyon sokat szenvedett a náci diktatúra alatt, és nagyon sokat szenvedett egyébként a kommunizmus alatt, nem lehet megengedni. Nem hiszem, hogy Hollandiában egy horogkeresztes Heinekendoboz forgalmazás ára lehetőség és mód nyílna. Mindezeknek a megfontolását kérem minden képviselőtársamtól. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Lázár miniszter úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Igen, megadom a szót Fón agy János államtitkár úrnak. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Előrebocsátva, hogy a kormány következetesen és hatá rozottan elutasítja az önkényuralmi jelképek mindenfajta használatát, és alapvető feladatának tekinti a magyar érdekek védelmét, a jelen előterjesztés, a tárgyalt törvényjavaslat tekintetében a kormány munkarendjére figyelemmel is a