Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 20. hétfő (207. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Miért nem fizetik meg rendesen a védőnőket? Mit tesznek a súlyosbodó bérfeszültség feloldása érdekében?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
748 ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tiszte lt Ház! Azt kérem csak képviselő úrtól, hogy rajtunk azt kérje számon, amit mi tettünk, és ne azt, amit önöktől örököltünk. (Gőgös Zoltán: Mikor volt már az, te? Jaj!) 2010ben önök védőnői szolgálatra 17 milliárd 965 millió forintot fordítottak. Most 25 m illiárd 28 millió forintot fordítunk, azaz 7 milliárd 63 millió forinttal költünk most többet a védőnői szolgálatokra, mint amennyit költöttek önök. (Gőgös Zoltán: A Lényegre!) Hogy jó lenne, ha ez még magasabb fokú emelés lenne, azzal egyetértünk. Hogy fo lytatni kell ezt az emelést, azzal egyetértünk. Csak, tisztelt képviselő úr, ne felejtse el, hogy volt egy bizonyos helyzet, ahonnan el tudott indulni ez a kormányzat, és nemcsak a védőnők esetében, hanem a pedagógusok esetében is, hiszen a pedagógusok épp hogy túlestek - akárcsak az ápolók vagy az orvosok - egyhavi bérük elvesztésén, és ekkor kellett elindítanunk a pedagóguséletpályát (Gőgös Zoltán: Na ne már!) , amely valóban 50 százalékkal megemelte a pedagógusok bérét; vagy az ápolók esetében, akiknek mo st, a következő években, az előző évben, az idei évben és még a rákövetkező két esztendőben sikerül 65 százalékkal növelnünk a fizetését; vagy a szakorvosok esetében, akiknek tavaly és idén összességében 207 ezer forinttal tudjuk emelni a fizetését; vagy a kulturális szférában dolgozók esetében, ahol szintén idén 15 százalékos béremelést tudunk adni azoknak, akik közintézményekben dolgoznak. Mindemellett indítottuk el az alapellátásban dolgozóknak, így a védőnőként dolgozóknak is a fizetésemelését. Engedje meg, hogy ezt a 7 milliárd forintot valamelyest szét is bontsam önnek, hogy hogyan és miként sikerült ezt díjtételemeléssel, finanszírozási díj megemelésével megtennünk. A védőnők kicsit hasonlóan vannak alkalmazva, mint a háziorvosok, tehát nem egy bértáb la szerint egységesen, ahogy mondjuk, a pedagógusok, hanem mint a háziorvosok, az egyes szolgáltatók kapják a finanszírozást. Ezt a finanszírozást növeli az állam, és ebből a finanszírozásból lehet többletbérük az ápolóknak. 2012ben kezdtük az akkori pont értékek növelésével, 279ről 315 forintra növelve egy pontértéket, amely egy 14 százalékos finanszírozásemelést jelentett. 2013ban folytattuk a területi védőnői szolgálatok havi finanszírozását, átlagosan 13 800 forinttal emeltük meg. 2014ben újabb 1,75 milliárd forintot többletforrásként biztosítottunk. Ez havonta növekményben a területi védőnőknél 28 400 forintot jelentett a szolgálatoknál, ez 9,6 százalékos emelkedés volt szintén. 2016ban, tehát a tavalyi évben a 10+2+2 milliárd forintból 10 milliárd forintot az alapellátásban biztosítottunk a háziorvosok számára, a fogorvosok számára 2 milliárd forintot és a védőnők számára, a védőnői szolgálatok számára további 2 milliárd forintot. Az egy valós probléma volt, amit a képviselő úr is idézett ezekből a levelekből, csak nem pontosan, hogy nem teljes mértékben fordították a szolgálatok a védőnők bérének emelésére ez az összeget. Nem úgy van, tisztelt képviselő úr, ahogy ön mondta, hogy maximum 12 százalék volt erre fordítható, hanem volt egy korábbi minimu mszint, 12 százalék, de ezt a tavalyi évben jogszabálymódosítással - nem törvénymódosítással, hanem rendeletmódosítással, de egyértelmű jogszabálymódosítással - 100 százalékra emeltük, tehát teljes mértékben azt a 2 milliárd forintot, amelyet a tavalyi é vben biztosítottunk többletforrásként, teljes mértékben a védőnők fizetésének az emelésére kellett fordítani. Azt hiszem, ez a 17 milliárd 965 millió forintról 25 milliárd forint fölé emelés egy érezhető előrelépés. Az a jogszabálymódosítás megtörtént, am ely a szolgáltatók számára nem engedi kvázi lenyelni ezeket az emeléseket, hanem teljes mértékben át kell adni az alapellátásban dolgozó és valóban nagyon fontos munkát végző védőnőknek. Képzési programokkal, további támogatásokkal igyekszünk tovább segíte ni a védőnők helyzetét. A következő években is azt ígérhetjük, hogy ahogy mi évről évre emeltük a védőnői szolgálatok finanszírozását nagymértékben, több mint 7 milliárd forinttal, ezt fogjuk folytatni a következő években, és nem attól kell rettegniük, min t retteghettek az egészségügyben (Az elnök a csengő