Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Dr. Bárándy Gergely (MSZP) - a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez - „Hogy gondolta ezt Elnök Úr?!” címmel - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke:
698 DR. BÁRÁNDY GERGELY ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Az ön beszámolója vitájában azt mondta, idézem: „Megtisztítottuk a magyar pénzügyi rendszert a rablólovagoktól, a csalárdan rablásból élő bró kercégektől és pénzügyi intézményektől. Az árnyék onnan van, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy a Magyar Nemzeti Banknak ez a brókercsalásokat leleplező tevékenysége egy sorozatba illeszkedik, egy forgatókönyvbe illeszkedik. Ez egy nagy NATOszövetsé ges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységébe illeszkedik, amely 2014 őszén indult el.” Azóta sokan próbálták értelmezni a mondatait, és számos fórumot kezdeményeztek, hogy ön számot tudjon adni a mondato k hátteréről, az Egyesült Államok nagykövetsége pedig egyértelműen visszautasította az ön szavait, mondatait. A magunk részéről kezdeményeztük több bizottság ülésén, hogy vegyük napirendre az önnel kapcsolatos problémákat, ezt az ön párttársai elutasítottá k. Kezdeményeztük a témában vizsgálóbizottság felállítását is, azt sem írták alá. Egy ilyen mondat pedig nem maradhat a levegőben. Kérem, válaszolja meg nekem, elnök úr: vane alapja a kijelentésének, vagy csak hülyeségeket beszélt egyszerűen? Ha van alapj a, akkor ossza meg velünk, hogy mi az - csak mert, ha az állítása igaz, azzal nekünk, országgyűlési képviselőknek dolgunk van. S hadd kérdezzem meg azt is: hajlandóe a parlament valamilyen fóruma előtt számot adni arról, hogy milyen tények húzódnak meg az ön szavai, az ön mondatai mögött? És ha már így összejöttünk, elnök úr - hosszú idő óta nem találkoztunk , árulja már el nekem végre, amit annyiszor kérdeztünk: fizetette bérleti díjat Patai Mihálynak, amikor a lakásában lakott? Köszönöm szépen. (Taps a z MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Matolcsy György elnök úrnak, akit tisztelettel köszöntök. Parancsoljon, elnök úr! DR. MATOLCSY GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke : Köszönöm szépen, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Már azt hittem, hogy megfeledkezett lebénult, lesántult lováról, miszerint egy szegény jegybankelnök hol lakik… (Közbeszólás az MSZP soraiban: Miért, hol lakik? - Közbeszólások az MSZP soraiban.) Ezt szeretném öntől kérdezni, tisztelt képviselő úr (Bangóné Borbély Ildikó: Hol lakik a jegybankelnök?) , végül is ön nyilván tudja, azért tesz nekem fel kérdést, mert ön azt feltételezi, hogy önnek igaza van. Már megint kiderült, hogy - még egyszer - ön nagyon messze jár az igazságtól, nemhogy az épületet és a lakást nem találta el, hanem a kerületet sem. Szerintem pontosabban kellene, képviselő úr, mégiscsak a parlament idejét fogyasztja, amikor ilyen jellegű kérdésekkel bombázza a jegybankelnököt. (Közbeszólások az M SZP soraiban.) De az igazi kérdés valóban az, hogy föltűnte például önnek, képviselő úr, hogy 2014 őszén, telén, valamint 2015 elején, tavaszán bizonyos dolgok történtek Magyarországon. Ha már az otthonomat nem találta meg, lehet, hogy önnek nem tűnt föl, de hallgassuk meg Lázár János miniszter urat, a Miniszterelnökséget vezető miniszter urat (Dr. Bárándy Gergely: Legközelebb megkérdezem. - Derültség az MSZP soraiban.) , aki a következőket mondta február 22én a parlamentben: 2014 őszén az akkori amerikai ügyvivő, bizonyos Goodfriend úr közvetlenül és direkt beavatkozott a magyar belpolitikai folyamatokba. Egyetértek, képviselő úr. S úgy folytatta: erre mindenki emlékezhet, ön is, képviselő úr, a magyar belpolitikai élet főszereplőjévé vált, aztán hazarende lték. Nos, képviselő úr, érdemes figyelni az eseményeket, ha már nem találta el, hogy hol lakom, legalább tudja, hogy milyen országban élünk, és mikor. Köszönöm szépen, tisztelt képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)