Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 13. hétfő (206. szám) - Dr. Szél Bernadett és Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Először döntenek, utána kérdeznek? Hogy lesz így sikeres a 9 évfolyamos általános iskola?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
684 Magyarországon az uto lsó, baromfiállományt érintő kitörés 2017. február 25én volt, míg Európában tovább tombol a járvány. Franciaországban több mint 400 kitörést jelentettek be. Fontos kihangsúlyozni, hogy a jelenlegi H5N8 vírustörzs okozta járvány az első kitörés óta nem oko zott ezzel összefüggésbe hozható emberi megbetegedést Európában. A vadmadarak állományának gyérítése nem lehetséges és nem is lehet cél a hazánkban élő és azon átvonuló védett madárfajokra tekintettel, ezért a legfontosabb feladat, hogy a baromfiállományun kat védjük a vadmadaraktól. Tájékoztatom a tisztelt képviselő urat, hogy értesülésével ellentétben a Nébih működtet központi ügyfélszolgálati számot és ingyenesen elérhető zöldszámot is, ahol felkészült munkatársak állnak a bejelentők rendelkezésére, emell ett központi elektronikus címen keresztül is van lehetőség a bejelentésre. Az állategészségügyi hatóság a kapacitása függvényében a lehető leghamarabb intézkedik a vadmadárhullák begyűjtéséről, a területen a járási hivatalok állategészségügyi hatókörében e ljáró munkatársai az illetékesek, akiknek az ilyen esetekben a központi utasítás szerint kell eljárniuk. Egyúttal tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az Állategészségügyi Szolgálat szakemberei a madárinfluenzajárvány kitörése óta erőn felül dolgozn ak a betegség felszámolásáért, teszik mindezt a magyar emberek és a magyar baromfiágazat érdekében. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Szél Bernadett és Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Először döntenek, utána kérdeznek? Hogy lesz így sikeres a 9 évfolyamos általános iskola?” címmel ELNÖK : Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szél Bernadett és Ikotity István, az LMP képvi selői, kérdést kívánnak feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Először döntenek, utána kérdeznek? Hogy lesz így sikeres a 9 évfolyamos általános iskola?” címmel. Ikotity István képviselő urat illeti a szó. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány döntött a 9 évfolyamos általános iskola bevezetéséről, egy átmeneti évet iktatnak az óvoda és az általános iskola mostani első évfolyama közé. Az LMP szerint a kormány még mindig nem érti, hogy mi a p robléma, és miért lesz kudarcos ez az elképzelés is ugyanúgy, ahogy korábbi jó néhány elképzelésük. A diákok teljesítménye romlik, az alapvető készségek elsajátításával problé ma van. A gyerekek nem tanulnak meg rendesen írni, olvasni, szöveget érteni, számolni. A túlzottan sok lexikális tudást erőltető tananyag nem engedi ezeknek a legfontosabb készségeknek a begyakorlását, megerősítését. A teljesítmények ezért romlanak. (14.20 ) Lehet jó irány a 9 évfolyam, de azt gondoljuk, nem ebben a formában. Nem lehet különválasztani az iskolaszerkezetet és a tananyag kérdését a többitől. Csak közös rendszerben lehet ezeken a problémákon segíteni. Egyszerre kell arról gondoskodni, hogy hány osztály legyen, ott mit és hogyan tanítsanak, egyszerre kell a tananyagot csökkenteni és visszaadni a diákok gyerekkorát, egyszerre kell a pedagógusok mozgásterét és helyzetét javítani és az iskolai feltételeket rendbe tenni. Plusz egy év önmagában semmir e sem jó. Az nem vezet előre, hogy a kormány most hirtelen újra előhúzza a 9 évfolyamos általános iskola ötletét a kalapból.