Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. március 6. hétfő (203. szám) - Dr. Varga László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A miskolci kórházak jövőjéről” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
448 megoldani az egészségügyben? Államtitkár úr, várom válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő ú r. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Április 1jével va lóban Magyarország egyik legnagyobb kórháza jön létre, teljes nevén a BorsodAbaújZemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház. Ez az egyik legnagyobb lesz Magyarországon, ezért is mondtuk azt, hogy egy szuperkórház, hiszen minden szakágban sür gősségi ellátással tudja biztosítani a betegeknek a gyógyulását. A mi célunk ezzel az átszervezéssel, amely sok más megyében is hasonlóképpen már az előző években lezajlott, az a betegellátás szervezettebbé és hatékonyabbá tétele, amely nyilvánvalóan az el látás színvonalát és a betegbiztonságot tudja javítani. Az erőforrásoknak ez a fajta szervezése biztosítani fogja, hogy egyegy szakterület teljeskörűen tudjon fejlődni, beleértve az adott szakma legkorszerűbb eszközeinek a beszerzését is, és a sokféle sza kmai jártasságot igyekszünk egy helyen összpontosítani. Ahogy említettem is, itt intézményen belül gyakorlatilag a teljes szakmai spektrum megvalósul, nem kell tehát a betegeket egyik kórházból a másikba, a másikból az egyikbe irányítani, hanem szuperkórhá zként minden beteget fogadni tud, és el is tudja utána látni őket. Azt hiszem, ez egyértelműen a helyieknek az érdekét szolgálja, akik nemcsak miskolciak, nemcsak a megyében élők, hanem a megye határain túl is nyúlik a kórháznak a hatóköre, ellátási körzet e, hiszen 38 szakmában megyehatáron átnyúló, összesen 835 ezer lakost ellátó feladatai vannak. (15.40) Két szakterületen még a régiós határt is meghaladja a harmadik progresszivitási szintű ellátóközponti feladat, és a megye határain belül is további nyol c szakmában rendelkezik ellátási területtel. A várható betegforgalom a 3511 ágyon 120 ezer főt is meghaladó lesz, a járóbetegforgalom pedig heti 11 500 óra rendelési időben 2 millió 180 ezer fő lesz a számítások szerint. A dolgozók jogviszonyát ez nem éri nti, tehát mindenkinek a munkájára továbbra is számítunk, szükségünk van rájuk, a feladatok mennyisége ugyanis nem változik. Továbbra is 4500 fő munkavállalóval, 655 orvossal, 3 ezer szakdolgozóval és 900 egyéb munkakörben foglalkoztatott dolgozóval vinné tovább az intézmény a betegek gyógyítását, közel 31,5 milliárd forintnyi költségvetési kerettel. A diósgyőri telephely helyzetét ez a változás nem érinti, tisztelt képviselő úr, ott is zavartalanul folyhat tovább a gyógyító munka, 20 szakmában, 31 rendelés en, heti 860 óra időben, sőt a járóbetegrendelőt egy átfogó felújítás során is korszerűsíteni kívánjuk a következőkben. A két kórházban, tehát a megyei és a városi kórházban az elmúlt években közel 22 milliárd forint értékű fejlesztést valósítottunk meg, egy korszerű tömbépület intenzív sürgősségi diagnosztikai és műtőblokkal jött létre, emellett további épületek felújítása is megtörtént. Voltak orvostechnikai fejlesztések az onkológia, a sebészet, a gyermekrehabilitáció és a koraszülöttellátás területén, továbbá tüdőgyógyászati, neurológiai, pszichiátriai és rehabilitációs területen összesen 19 milliárd forint értékben. Energetikai korszerűsítésre került sor 1 milliárd 450 millió forint értékben, és csaknem 675 millió forint értékben az ott dolgozóknak ig yekeztünk fejlesztéseket, továbbképzéseket, egyéb humán fejlesztéseket adni. Természetesen Csiba Gábornak a továbbiakban is fontos szerepe lesz az egészségügy területén, országos feladatot fog kapni, amellyel kapcsolatban az egyeztetéseket a minisztériumba n ő is megkezdte az elmúlt héten. És ha ez a végéhez ér, pontosan kiderül, hogy mi