Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 27. hétfő (202. szám) - Pócs János (Fidesz) - a földművelésügyi miniszterhez - „Hogyan lehet valóban hatékonyabb az állatvédelem?” címmel - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz):
394 tudtunk függetlenedni az egyébként korábban bennünke t folyamatosan zsaroló energiaszolgáltatótól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) (14.20) ELNÖK : Köszönjük. Megadom a szót viszonválaszra a képviselő úrnak. DR. HADHÁZY ÁKOS ( LMP ): Köszönöm szépen. Én holnap is megyek, de nem az esti órákban. Elég sokat járok oda, és az esti órákban azért jóval sötétebb a város. De nem erről szólt a kérdés. A kérdés arról szólt, hogy történte OLAFvizsgálat, lezárulte, vane erről tudomása. Arra kérném miniszter urat, hogy arra válaszoljon, vane tudomása OL AFvizsgálatról. Erről nem beszélt. Az én feljelentésem már lezárták, azonban az OLAFvizsgálat mindenképpen érdekelne, főleg azért, mert a lezáró dokumentumban hivatkoznak arra, hogy az OLAF is nyújtott át nekik dokumentumot. Erre szeretnék választ kérni, illetve arra, egyetérte azzal, hogy ez egy igazán jó példa arra, amit Ács Rezső szekszárdi polgármester mondott el nekünk, hogy a cégek ma már ott vannak. S ön is elmondta itt a parlamentben, hogy a cégek nagyon sokszor a projektek kiírásánál is jelen va nnak. Ezért történhetett meg, hogy Szekszárdon már hónapokkal a kiírás előtt egyeztetett a polgármester a későbbi nyertes céggel. ELNÖK : Miniszter úré a szó. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen. Tudomásom szerint több vizsg álat is folyamatban van ebben a kérdésben. Meg tudom erősíteni, hogy volt Eutafvizsgálat, folytatott a kormányzat szabálytalansági vizsgálatot, folyik hasonló ügyben büntetőeljárás, és folyamatban van OLAFvizsgálat is. Egyiknek a befejezéséről sem tudok érdemben önnek nyilatkozni, mert tudomásom szerint mindegyik folyamatban van. Ami pedig a konstrukcióval kapcsolatos fölvetését illeti: azt gondolom, hogy azok az önkormányzatok, amelyek szerettek volna az áramszolgáltatóktól függetlenedni, szerették volna csökkenteni azt a függést és kiszolgáltatottságot, ami az áramszolgáltató és az önkormányzatok között hagyományosan fönnállt az elmúlt húsz esztendőben, egy jó projektet szerettek volna megvalósítani, amelynek, még egyszer mondom, sokkal olcsóbb a működte tése és sokkal nagyobb a fényhatékonysága. Ha Hódmezővásárhelyen jár, kizárt dolog, hogy sötétséget tapasztalhasson, hacsak nem ön hozza oda. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Pócs János (Fidesz) - a f öldművelésügyi miniszterhez - „Hogyan lehet valóban hatékonyabb az állatvédelem?” címmel ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Pócs János, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez: „Hogyan lehet valóban hatékonyabb a z állatvédelem?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Zsigó Róbert államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae a személyét. (Pócs János: Igen.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, képviselő úr. PÓC S JÁNOS ( Fidesz ):