Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Dr. Harangozó Tamás és Szakács László (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Ki volt a kapcsolata a Voldemort-féle bűnszövetségnek az Ön minisztériumában?”címmel - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK: - BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere:
3868 Ami a minisztérium dolga ezen a téren, és amit egyébként megtettünk, ami elvárható tőlünk, az az, hogy a közpénzek hatékony felhasználására javaslatot tegyünk, azt megtervezzük és végrehajtsuk, és adott esetben az is természetes, hogy amennyiben olyan információ jut a birto kunkba, amely szerint valaki veszélyeztetni akarná ezt a tisztességes és hatékony felhasználást, akkor mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk. Ebben az ügyben, amint önök egyébként hetek óta az ellenkezőjével próbálják hiszterizálni a közvéleményt, ebben az ügyben éppen ezt tettük. A sajtóban is megjelent megfelelően az információ, azt mutatja be, ahogy amikor tudomásunkra jutott, hogy valamiféle szervezetek szabálytalan módon igyekeznek EUs támogatáshoz jutni, akkor azonnal figyelme ztettem a területért felelős államtitkárt, hogy különösen figyeljen oda a szóban forgó pályázat esetén a szabályok betartására, és minden esetleges gyanús tevékenységre. Fölhívnám a figyelmét arra, hogy az ön kérdésében szereplő pályázati felhívás előkészí tése ezt megelőzően is a jogszabályok szerint, az ott rögzített eljárásrend betartásával zajlott. Mi, a minisztérium és személy szerint én is minden, törvény szerinti kötelezettségemnek eleget tettem ebben az ügyben, együttműködtünk a hatóságokkal, akik eb ben az ügyben egyedül jogosultak és kötelesek eljárni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Egyperces viszonválaszra Harangozó Tamás képviselő úré a szó. Parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Hát , miniszter úr, fantasztikus választ adott, köszönjük szépen. Kiegészítve azzal, amit a legfőbb ügyész itt két hete mondott, legalább világossá tette, hogy önöknek mi a törvényesség. A legfőbb ügyész itt, a Parlament falai között elmondta, hogy ebben az üg yben az történt a vádirat szerint, hogy Mengyi Roland bebattyogott a minisztériumba, és az ön helyettes államtitkáránál megrendelt egy pályázatot, aki utasította a főosztályvezetőjét, hogy ezt írja ki. Ez magának a törvényes eljárás, miniszter úr?! Ez?! (K özbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen!) Itt bárki bemehet önhöz, és megrendelhet pályázatokat? Miniszter úr, legalább azt bevallotta, hogy KöpecziBócz Tamás hazudott büntetőeljárásban az ügyészség előtt. Ön most megerősítette, hogy ön utasítást adott arra, hogy tájékoztassák erről a kérdésről. Az viszont nem normális szerintem, miniszter úr, hogy ezek után ez az ember el lett távolítva a minisztériumból, és ezzel az önök részéről le van zárva az ügy. Ugyanis a büntető törvénykönyv nem állásvesztést, hanem s zabadságvesztést ír elő ebben az esetben, és önnek kutya kötelessége lett volna feljelentést tenni. Miniszter Úr! Még elintézhetik, hogy az ügyészség ne vizsgálja az ön minisztériumát és önt, de ez nem sokáig lesz így. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) EL NÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Balog Zoltán miniszter urat is. Parancsoljon! (16.50) BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere : Úgy látom, képviselő úr, hogy hazugságba vagy legalábbis valami emlékezetkiesésbe ö n keveredett és nem én, hiszen KöpecziBócz Tamás felmentése az előtt történt, mielőtt… (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Az, hogy ő mit állított vagy mit nem állított az ügyészségen, az kiderült volna. Egyébként ön a 168 Órából tájékozódik, erre már egysz er ráfáztak. Örülök, hogy valaki megszerezte önnek ezt a dokumentumot, nekem nincs jogom ehhez hozzájutni, ugyanis… (Dr. Harangozó Tamás felmutatva egy iratot: Nálunk van a hivatalos feljelentés.) Igen, a büntetőeljárásban a papírokat (Az elnök csenget.) a zok kapják meg, akik érintettek. Én nem vagyok