Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Milyen előrelépések várhatóak a Visegrádi Együttműködés keretei között?” címmel - DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz):
3856 SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Nem tudom elfogadni az államtitkár úr válaszát. Amennyi ben a kormánynak fontos lenne a nemzeti éghajlatváltozási stratégia, akkor Párizs után legalább múlt év tavaszán idehozták volna a stratégia megújított változatát, és már egy éve dolgozhatott volna az ország azon, hogy az alkalmazkodási feladatokat teljesí tse. Ezzel szemben mi történt? Benyújtotta a kormány. Az is előfordulhat, hogy majd újra vissza fogja vonni, de most a tavaszi időszakban sem tárgyaltuk meg. Könnyű azt mondani a kormánynak, hogy mi már ebből két feladatot, két célt teljesítettünk, az egyi k a széndioxidkibocsátás, de nagyon jól tudjuk, hogy Magyarországon azért csökkent a széndioxidkibocsátás, azért teljesítettük a kiotói célkitűzéseket, mert Magyarországon a kilencvenes években összeomlott az ipar. Azt is cáfolni lehet, hogy a megújuló k terén sem teljesítettük az elvárásokat, sőt a lakosság energiahatékonysággal összefüggő feladataiban sem. (Sic!) Várjuk, hogy mielőbb az Országgyűlés elé kerüljön a tervezet. (16.00) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mint hallhattuk, a képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ. Ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári vá laszt 115 igen, 31 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Milyen előrelépések várhatóak a Visegrádi Együttműködés keretei közöt t?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Hörcsik Richárd képviselő úr, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Milyen előrelépések várhatóak a Visegrádi Együttműködés kereti között?” címmel. Hörcsik Richárd képvisel ő úré a szó, parancsoljon! DR. HÖRCSIK RICHÁRD ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! 682 évvel ezelőtt, 1335ben Visegrádon találkozott Károly Róbert magyar, Luxemburgi János cseh és Nagy Károly lengyel király, aminek eredm ényeképpen megszűnt a csehek és a lengyelek közötti ellenségeskedés, a három fél között pedig egy rendkívül szoros gazdasági és politikai együttműködés jött létre az egyre fokozódó német és osztrák nyomás ellensúlyozására is. Ezt az együttműködést hat évsz ázad múltán, Antall József kezdeményezésére ’91. február 15én újították fel a felek. A négytagúvá bővült együttműködésnek voltak csúcspontja, de voltak mélypontjai is. A V4es márka azonban manapság már egy olyan elismert védjeggyé vált az Unióban, amely a középeurópai tagállamok összefogásának szimbóluma, és amit kénytelenek az Unió vezetői is elismerni, hiszen az Európai Unió kormányszintű szerveiben, a döntéshozatali folyamatok során dicséretes együttműködés figyelhető meg a négy ország között például a schengeni határok védelmében. Ezért célszerű a visegrádi négyek kooperációjának a további mélyítése. 2014ben a V4 magyar elnöksége javaslatára egy memorandumot fogadtak el a felek az együttműködés parlamenti dimenziójának a kiszélesítésére, a szlovák, ma jd pedig a lengyel elnökség ’14ben és ’15ben kiemelten kezelte ezt a kérdést, kormányfői szinten pedig felmerült például a közös tévécsatorna létrehozása mint a kulturális együttműködés egyik fontos eleme.