Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Egyed Zsolt (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Az állatvédelem megoldása még várat magára.” címmel - EGYED ZSOLT (Jobbik):
3852 Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 113 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Egy ed Zsolt (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Az állatvédelem megoldása még várat magára.” címmel Tisztelt Országgyűlés! Egyed Zsolt, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: „Az állatvé delem megoldása még várat magára.” címmel. Egyed Zsolt képviselő urat illeti a szó. EGYED ZSOLT ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A tavalyi évben számtalan brutális állatbántalmazás történt, amely azt bizonyítja, hogy az állatvédelemmel kapcsolatban a jelenlegi szabályozás elavult. Az elmúlt hónapokban több alkalommal is felszólaltam, törvénymódosító javaslatokat nyújtottam be annak érdekében, hogy például felfüggesztett börtönbüntetés helyett tényleges szabadságvesztést k apjon az, aki állatot kínoz. Ennek okán létre is jött egy civil kezdeményezés, amelynek alapja, hogy kellő komolysággal érvényesítsék az állatvédelmi törvényt minden erőszakos, életellenes állatkínzás ügyében. Az Igazságügyi bizottság a napokban már sokadi k alkalommal szavazta le a törvényjavaslatomat. Minden egyes alkalommal, amikor leszavazzák a Jobbik állatvédelmet szolgáló javaslatait, maguk is bűnrészessé válnak az állatokat ért bántalmazásban. A másik probléma, amelyet sürgősen orvosolni kellene, az a gyepmesteri telepek jelenlegi működésének megváltoztatása, hiszen vannak olyan telepek, amelyek profitorientáltan működnek, nem pedig a tényleges feladatukat végzik. A Mezőgazdasági bizottság által tárgyalt javaslatomat, amely megoldást találna a hatékony abb működésre, több kezdeményezéshez hasonlóan szintén leszavazták, ez lett sajnos a vége. A problémák felismerése érdekében és hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz, az általunk rendszeresen összehívott állatvédelmi kerekasztalon sorra megvitatjuk a felme rülő kérdéseket, az állatvédelemben jártas civilekkel együtt. Önök viszont meghívásunk ellenére sem voltak hajlandók megjelenni, amelyből én arra tudok következtetni, hogy önöket a legkisebb mértékben sem érdekli az állatvédelem, és a legkisebb mértékben s em érdekli az állatok sorsa. Tisztelt Miniszter Úr! A zavaros ötletelésük helyett inkább arra fordítsanak figyelmet, hogy az állatkínzók tényleges szabadságvesztést kapjanak elrettentésül tettükért. Emellett vegyék figyelembe a Jobbik költségvetési módosít ó javaslatát, amelyet sajnos nem vettek most figyelembe, amely biztosítaná az állatok ivartalanításának fedezetét. Amihez viszont nem pénz, csak akarat kell, még várat magára: az állatkínzás büntetési tételét emelni kell. A felfüggesztett börtönbüntetésnek nincs elrettentő hatása az elkövetőre. Ez egy egészséges társadalomnak alapvető feltétele, hogy úgy bánjon az állatokkal, ahogy az a XXI. században elvárható. Tisztelt Miniszter Úr! Miért fordítják el a fejüket, ha az állatkínzás szóba kerül? Tisztelettel kérdezem: mégis milyen szintű brutális bántalmazásnak kellene még ahhoz történnie, hogy a Btk.módosításai végre célba érjenek? Várhatóe a gyepmesteri rendszer működésében változás a feladatok hatékonyabb ellátására? Szeretném még azt végül megkérdezni, tisztelt miniszter úr, hogy ha Egyed Zsolt módosító javaslatait semmibe veszik, azzal engem nem bántanak meg, de itt nem az én akaratomat szeretném érvényesíteni, hanem annak a több százezer állatszerető embernek az akaratát az országban, akik gyakorlatila g mindent megtesznek azért, hogy az állatoknak jobb sorsa legyen. Ennek jelen