Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Dr. Hiller István (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Az országnak nem érdeke, az egyetemnek nem érdeke, akkor mire jó a Lex CEU?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3850 Hogy a szakmai vitát rövidre zárjuk, szögezzük le, hogy az az érvelés, amivel a kormányzat az akkreditációs és működési feltételek kapcsán élt, nemhogy parlamenti vitát és törvénymódosítást n em indokol, hanem aki egy kicsit is jártas a magyar felsőoktatás ügyeiben, tudja, hogy egyszerű hiánypótlással megoldható, amit a Magyar Akkreditációs Bizottság vagy az Oktatási Hivatal hatáskörében bőven el lehet intézni. A törvény szakmai indokoltsága, t isztelt államtitkár úr, nulla, ez egy politikai indíttatású törvény, nem véletlen, hogy sikerült bevásárolni egy olyan nemzetközi botrányt, amely messze túlnyúlik a politika határán: 15 Nobeldíjas, több tucat világhírű egyetem, kutatóintézet, több mint ez er, szakmájában magasan jegyzett professzor fejezte ki értetlenségét, elégedetlenségét, felháborodását, és nevezte az akadémiai szabadság megsértésének a lex CEUt. Nem kétséges, hogy ez a törvénymódosítás, a kormányzat egész megközelítése súlyos kárt okoz a tudományos életnek, egész Magyarországnak, ez a törvény kárt okoz hazánknak. Azt kérdezem, államtitkár úr, hogy kinek jó ez. Belátjae, hogy a törvény országunk érdeke ellen való? (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Mi az oka annak, hogy ezt a kimondottan ártalmas törvényt még nem vonták vissza? Kérem, mondja el, mikor vonják vissza. Köszönöm szépen a türelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Hiller képviselő úr, alelnök úr. Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrn ak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekeztem tanulmányozni a leadott szövegét és az elmondottakat egyaránt, de sok újdonságot nem tapasz talhattunk benne. A magyar kormánynak nagyon egyszerű az álláspontja: a magyar jogszabályokat mindenkinek Magyarországon be kell tartani, senki sem helyezheti magát Magyarországon a törvények fölé. Minden felsőoktatási intézménynek, akár a magyarországiakn ak, akár a 28 külföldi intézmény magyarországi képzésének, mindenkinek a magyar törvényeket be kell tartani. (Dr. Szakács László: Akkor is, ha kéthetente változtatjátok? - Dr. Bárándy Gergely: Akkor is, ha nincs ilyen?) Ahogy látjuk az elmúlt időszakban, v annak olyan intézmények, ahol be is szeretnék tartani, van, ahol elindultak a nemzetközik tárgyalások: thaiföldi, malajziai, kínai vagy az Amerikai Egyesült Államokon belül egy másik, marylandi viszonylatban a törvények betartására törekednek, de volt egy intézmény valóban, amelyik nem tárgyalni kívánt, hanem erőből a visszavonását akarja ennek a jogszabálynak. Teszi ezt azért is, mert a rektora egy nagyon rutinos politikus, hiszen a rektor már egy korábbi liberális miniszterelnök kormányzása alatt miniszte relnöki főtitkárként tevékenykedett, itt a ’60as évekre is vissza lehet menni, utána a Liberális Párt kampánystábjában dolgozott, majd a Liberális Párt jelöltjeként került be a kanadai törvényhozásba, és 2009ben a Liberális Pártnak elnöke is lett, és a l egnagyobb ellenzéki párt vezéreként tevékenykedett. Aztán amikor leszavazták őt, akkor visszavonult a politikai élettől, pontosabban visszaszorult. Ezért tette ő, úgy is mondhatjuk, politikai rutinból, mint egy régi rutinos pártpolitikus, ezt az adminisztr atív módosítást, terelte politikai síkra, ezért zajlik erről politikai vita és nem pedig ügykezelési vita. (15.40) Már a Magyar Rektori Konferencia is elmondta az állásfoglalásában, hogy a benyújtott törvényjavaslat körül kialakult polémia olyan politikai dimenziókat nyert, amelyek messze vezetnek az eredeti tárgyától. Maga a Rektori Konferencia is leszögezte, hogy a vita ahogy zajlik, annak semmi köze nincsen már magához a törvényjavaslathoz, nem annak a betartásáról, nem annak a részleteiről folyik a vita (Dr. Bárándy Gergely: Meg az Orbán is!) , hanem a Rektori Konferencia szerint is egy általános politikai vita alakult ki. Nyilván ebben a rektor is partner volt, és Soros György is igyekezett ezt minél inkább politikai síkra terelni ahhoz képest, amit az ö sszes többi