Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 12. hétfő (232. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
3781 hogy a konzultációban való részvételükkel segítették a munkánkat, önöknek pedig köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm miniszterelnök úr fölszólalását . Tisztelt Országgyűlés! Miután miniszterelnök úr felszólalása meghaladta a 20 percet, a képviselőcsoportok vezetőinek 8 perc áll rendelkezésükre a hozzászólásuk elmondására. A monitorom szerint Tóth Bertalan képviselő úré, az MSZP frakcióvezetőjéé a szó e lőször. Parancsoljon! DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül izgalmas volt hallgatni a miniszterelnököt, amikor szabad és európai társadalomról beszélt, pont akkor, amikor az elmúlt hetekben, illetve ezen a héten is szavazni fog az Országgyűlés olyan törvényjavaslatokról, amelyek egyértelműen az oktatás szabadsága ellen szólnak, egyértelműen magyarországi civil szervezetek megbélyegzéséről és működésük korlátozásáról szólnak, és olyan költségvetést fog elfo gadni ezen a héten a parlament, amely igazságtalan és a korrupció költségvetése. (10.40) A nemzeti konzultáció kérdéseiről maga Gulyás Gergely mondta el a véleményét a napokban egy interjúban, hogy tulajdonképpen nem lehet ezt egy reprezentatív közvélemény kutatásnak venni, hiszen olyan egyértelműek voltak a kérdések, amikre csak egyértelmű válaszokat lehetett adni, hogy ez valójában inkább egy kormánypolitika melletti kiállás, mint valós nemzeti konzultáció lenne. De érdemes lenne majd az álláspontokat egye ztetni. És egyetértek vele, hiszen kérdés, hogy a magyar választópolgárok, a magyar emberek valóban ezeket a kérdéseket tartjáke a legfontosabbnak az életükben. Miért nem szólt ez a nemzeti konzultáció az oktatás rendszeréről, az oktatás igazságtalanságár ól? Miért nem szólt ez a nemzeti konzultáció az egészségügyről, az egészségügy tarthatatlan állapotáról? Miért nem szólt ez a nemzeti konzultáció arról, hogyan lehet azt a több százezer magyar fiatalt visszahozni, visszacsábítani Magyarországra, akik elhag yták ezt az országot a jobb megélhetés érdekében? Láthattuk, hallhattuk, hogy milyen óriási nagy sikert tudott elérni az önök programja az ő visszacsábításukra. És miért nem szólt ez a nemzeti konzultáció a stadionokról és leginkább abból a szempontból, ho gy mennyit költünk az adófizetők pénzéből erre? - miközben a magyar válogatott világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítményét mindenki láthatta, ami sajnos az önök sportpolitikájának is a kudarca. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) És beszéljünk egy kicsit ennek a konzultációnak a valós kérdéseiről! Meg akarják védeni a rezsicsökkentést, miközben ma a nemzetközi piac azt mutatja, hogy csökkenteni kellene az energiaköltségeket. Miközben más országok csökkentik a lakossági energiaárakat, Magyarországon ez változatlan. Beszélhetünk a devizahitelesek megmentéséről, amit miniszterelnök úr említett, de mi van azokkal a családokkal, családok tízezreivel, akik a forintosított hitelüket sem tudják fizetni, és éppen kilakoltatják őket, éppen elárverezik a házuka t. És beszélhetnénk a multiellenes adókról is. Érdekes módon azt nem említette miniszterelnök úr, hogy a multik, az 500 millió forint feletti árbevételű cégek nyereségadóját 10 százalékkal csökkentették, miközben a magyar kis- és középvállalkozások alig tu dják kitermelni a megemelt minimálbér költségeit. És beszélhetnénk arról is, amit oly hosszan emelt ki és indokolt, a kerítés és a védelem kérdéséről. De akkor megkérdezem, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy miközben az önök háttéremberei, gazdasági embere i százmilliárdokat keresnek… - és letelepedési kötvénnyel közel 20 ezer embernek adtak letelepedési vagy tartózkodási engedélyt Magyarországon olyan országokból, amelyekből érkező emberek miatt építik a kerítést, és akiket meg akarnak állítani. A fizető mi gráns, a gazdag migráns jó önöknek, jó az országnak, ön mondta, jó az önök háttérembereinek, miközben pedig kerítéssel védik a határokat.