Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 6. kedd (231. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
3647 György nem fér a bőrébe, és megvannak a hazai kiszolgálói is, gyakorlatilag a múlt héten Botka Lászlóval együtt kilincseltek Brüsszelben, hogy brutális nyomást tudjanak gyakorolni Brüssze l által is Magyarországra. Soros gyakorlatilag egy nyílt hadüzenetet küldött az országnak, amiben benne volt a hagyományos szajkózás, amit hallottunk az előbb Hadházy Ákostól is, a maffiaállam, nincs demokrácia és a többi, de ennek mindig a végén kiderül, hogy gyakorlatilag az a baj velünk, hogy Magyarország, a magyar emberek - a magyar embereket szeretném hangsúlyozni - ellenállnak az ő kívánalmainak. Ő pedig elhatározta, hogy tűzönvízen mindenáron átviszi azt az elképzelését, hogy lebontja a nemzeti hatá rokat, elveszik egyébként az Európai Unióban a nemzetektől az önálló döntés jogát, és akkor gyakorlatilag egy év alatt egymásfél millió migránst be lehet nyomni Európába. Mi pedig, azt gondolom, hogy azon az alapon, ami a legutóbbi és a legsikeresebb népszavazás volt, ugye, 1 millió 700 ezer ember küldte vissza a kitöltött ívet, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Magyarországon a kormány és a FideszKDNP többsége továbbra is le gfontosabb feladatának és legfontosabb értékének a magyar emberek biztonságát és Magyarország szuverenitását tartja, és ebből egy tapodtat sem fogunk engedni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, Né meth Szilárd képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Dömötör Csaba államtitkár úr fog válaszolni. DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Felszólalásában olyan kérdésekről beszélt, ame lyek alapjaiban határozzák meg Magyarország biztonságát, és ezzel kapcsolatban az elmúlt napok egyik súlyos fejleménye, hogy a Szocialista Párt belengette, hogy kormányra kerülése esetén lebontaná a déli határzárat. (Dr. Józsa István: Nem mondta, nem ezt m ondta!) Ezt maga Botka László jelentette be. Úgy látszik, tisztelt MSZPs képviselők, hogy nincs annyi terrortámadás Európában, ami ráébresztené az MSZPt arra, hogy a bevándorlásnak súlyos biztonsági kockázatai vannak, amit nem szabad felvállalnunk. Lehet összevissza magyarázgatni, kontextus hiányára hivatkozni, utólag kozmetikázni, de a Reutersnek adott interjú felvételei egyértelműek: Botka László világosan kijelentette, idézem: természetesen azon lesznek, hogy a kerítés minél előbb lebontható legyen. Ez t mondta ő, ezek a szavak magukért beszélnek, ott állnak vádlóan az egész szocialista frakció feje fölött. Szeretném önöknek elmondani, hogy a határzár jelentősen hozzájárult az elmúlt időszakban Magyarország biztonságához, a megépítése ugyanis jelentősen csökkentette a déli határra nehezedő nyomást. Nem az a baj, tisztelt baloldali képviselők, hogy Magyarország megvédi a határait, hanem az a baj, hogy az Európai Unió erre nem helyez elég hangsúlyt. Botka László nyilatkozata, kijelentése egyébként nem egyed ül áll a pusztában, mert súlyos előzményei vannak, mert mindannyian emlékszünk arra, amikor azt mondta, hogy Szeged lakosságát egyáltalán nem zavarták a bevándorlók, és egy 2015ös interjújában azt is mondta, hogy fölösleges pénzkidobás a déli határzár meg építése. (Kunhalmi Ágnes: Az is!) Tisztelt Ház! Jól tudjuk, hogy az uniós vezetők egy része a határvédelem helyett a betelepítési programokban látja a megoldást. Ezeket erőltetik, és a Magyar Szocialista Párt nagyon is partner ebben. Ez azt is jelenti, ho gy Botka László nyilatkozata nem egy véletlen elszólás, hanem tudatos politikai cselekvés. (Tukacs István: Ez hazugság. Miért kell hazudni?) Mert mindannyian jól emlékszünk arra, hogy az MSZP hogyan próbálta gátolni a kvótanépszavazást. Arra is emlékszünk, hogy hogyan ellenezték a kvótaellenes alkotmánymódosítást. De hogy egy frissebb példát mondjak, Korózs képviselő úr, egy olyan határozatot támogattak önök az Európai Parlamentben, amely felgyorsítaná a betelepítési programokat, amely megkönnyítené a csalá degyesítéseket, és egyébként a menekültek fogalmát nagyon széles körre kiterjesztené. Egyszóval: olyan intézkedéseket támogatnak önök, amelyek teljesen kiszolgáltatottá