Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 6. kedd (231. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK:
3643 Ön is jól tudhatja, hogy a nemzet határokon átívelő egyesítését számos kormányzati döntés és intézkedés támasztja alá az elmúlt évekből. 2011től, csak hogy a sort elkezdjem, az Alaptörvény is rögzíti, hogy kötelezettséget kell vállalnunk a határon túl élő magyarokért. A nemzeti összetartozás napját 2010ben iktatta törvénybe az Országgyűlés, ez a nap az 1920as trianoni békeszerződés aláírásának állít emléke t. Már hét éve annak, tisztelt képviselő úr, hogy az Országgyűlés elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ennek alapján már 950 ezer nemzettársunk igényelt magyar állampolgárságot a Kárpátmedencéből és szerte a világból. Nem túlzó remény e nnek alapján az, hogy 1 millió külhoni magyar kapja meg a kettős állampolgárságot. Azért ez komoly gyógyír a 2004. december 5ei trauma után. A nemzetegyesítés szándéka a köznevelésben is megjelenik. Ezért indult el a „Határtalanul!” program, amelynek segí tségével a magyarországi iskolák tanulói határon túli fiatalokkal találkozhatnak, szomszédos országok magyarlakta területeire mehetnek osztálykirándulásra, és mindezt állami támogatással. Az a célunk, hogy a diákok tanulmányaik alatt legalább egyszer talál kozzanak határon túli nemzettársaikkal. Említhetném a gazdaság kérdését is. Soha nem látott gazdaságfejlesztési program indult mind a Vajdaságban, mind pedig a Felvidéken. Ha jól értem azt, amire ön utal, akkor a Jobbik elnöke most éppen a nemzeti kalapját veszi magára, de amikor cselekedni kellett volna, tisztelt képviselő úr, akkor ő nem egy esetben hátat fordított a külhoni magyarságnak, a határon túli magyaroknak. Az ön pártelnöke, csak hogy a sort elkezdjem, decemberben nem vett részt a MÁÉRT, a Magyar Állandó Értekezet ülésén, pedig azon más pártok elnöki szinten képviseltették magukat. Még a baloldali pártok is vették a fáradságot, hogy az elnöküket delegálják. Csak reméljük, hogy az ön pártelnöke nem wellnessezni volt. És ön is nagyon jól tudja, talá n ez a legsúlyosabb, hogy az ön pártelnöke nem szavazta meg a kettős állampolgárságot, az arról szóló törvényt itt a parlamentben. (Zaj, közbeszólások.) Ha jól idézem fel, akkor egy rádiómeghívásnak tett eleget, ami ezek szerint fontosabb volt. Ha az okoka t keressük erre a furcsa távolmaradásra, akkor, azt gondolom, a Jobbik szolnoki elnökének szavai lehetnek irányadók, aki szerint (Erősödő zaj a Jobbik soraiban.) , idézem önnek: „Az erdélyi magyarság nagyobb része az északamerikai indiánokhoz hasonlóan meg vehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt.” (Szávay István: Sikerült megérteni, amit mondtam!) „Kezdem azt hinni,” mondta ő, „bármennyire is keserű ezt kimondani, hogy nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot.” Azt mondja még, hogy „köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre való hajlamosság”. Így szól a Jobbik egyik vezetőjének állásfoglalása a határon túli magyarokról. Nem ez az egyetlen eset, tisztelt képviselő úr, amikor önök semmibe vették és semmibe veszik a nemzeti érdekeket. Korábban földosztást követeltek, majd most megadóztatnák a gazdákat. Korábban az uniós tagság ellen kampányoltak, most jogköröket adnának át Brüsszelnek. Manapság gyakran hivatkoznak a biztonságra, de k orábban nem szavazták meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást. Látjuk, tisztelt képviselő úr, azt, hogy a Jobbik kétségbeesetten próbálja visszaszerezni elveszett nemzeti imázsát, de a helyzet az, hogy túl sok illúziónk már nincsen ezzel kapcsolatban. (Mirk óczki Ádám: Nem ég a bőr az arcodon?) Mert nem lehet egyszerre nemzeti pártnak és taktikai okokból kicsit baloldali pártnak is lenni. Értse meg, tisztelt képviselő úr, hogy nem lehet egyszerre Heller Ágnessel és a Nemzeti Gárdával együtt, egyszerre menetel ni. Ezt önöknek is meg kell érteniük. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, Dömötör Csaba államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hadházy Á kos, az LMP képviselője: „Új kárpótlási törvényt a devizahiteleseknek!” címmel. Öné a szó, képviselő úr.