Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. június 6. kedd (231. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
3637 azt, hogy a szülő méltatlan a támogatásra, és a szülőnek bíróság előtt kell bizonyítania azt, hogy a gyermeknek feltétlenül anyagilag is hozzá kell járulnia az ő, mondjuk, bentlakásos idősotthonban való elhelyezéséhez és a szolgáltatások megfizetéséhez. Nincs rendjén az, mert ilyen döntést is hozott a kormánypárti többség, hogy ma már az állam ált al fenntartott idősotthonokban is lehet egyszeri nyolcmillió forintos beugrót kérni, és szigorították olyannyira a házi segítségnyújtás intézményét, hogy gyakorlatilag abba bekerülni már nem lehet, illetve ha valaki bekerül, ott azok élveznek előnyt, akik több pénzt tudnak fizetni a szolgáltatásért. Nincs rendjén az sem, hogy háromnégy évvel ezelőtt eltörölték a járulékplafont, és ezzel megteremtették a milliós nyugdíjak lehetőségét. Bizony ma Magyarországon olyan állapotok vannak, hogy a legalacsonyabb ör egségi nyugdíj - amely 28 500 forint most már kilencedik éve változatlan összegben - és a legmagasabb nyugdíj között több mint 150szeres a különbség. Nincs rendjén az sem, hogy ma Magyarországon közel 70 ezer olyan ember van, akinek az öregségi nyugdíja n em éri el az 50 ezer forintot, és 330 ezer olyan idős ember van, akinek a nyugdíjszerű ellátása nem éri el az 50 ezer forintot. Kedves Képviselőtársaim! Itt is el kell mondani: két héttel ezelőtt hozták nyilvánosságra a létminimumszámításokat, amelyeket, köztudomású, a kormányzati Statisztikai Hivatal már nem végez el, és ebből kiderül, hogy egy idős, nyugdíjas ember egyszemélyes háztartásának létminimuma 79 757 forint. Kérem szépen, kapaszkodjanak meg: 1 millió 30 ezer idős ember ennél kevesebb pénzből ke ll hogy éljen. Azt gondolom, van feladat bőven, de már csak egy hét van a tavaszi ülésszakból, majd ősszel folytatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Korózs Lajos képviselő úr. A kormány nevében Dömötör Csaba államtitkár úr f og válaszolni az elhangzottakra. (11.10) DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm felszólalását, és azt is tudomásul vesszük, hogy ön bizonyos egyeztetéseken vett részt a nyugdíjasszervezetek képviselőivel is, ha jól idézem fel. Azt azért remélem, elmondta nekik, hogy ön szociális államtitkárként többek között levezényelte a nyugdíjak csökkentését (Korózs Lajos: Ilyen nem volt sosem!) , emellett emelték a rezsiköltségeket és az élelmiszerek áfáját is. Ön kor ábban úgy nyilatkozott, hogy a nyugdíjasok számára két aranykor volt, az egyik Horn Gyula alatt, a másik pedig Gyurcsány Ferenc ideje alatt. Na most, a baloldali kormányzás idejében 4, azaz négy százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. (Korózs Lajos: N em igaz!) A Gyurcsánykormány 8 százalékkal csökkentette az induló nyugdíjakat, a Bajnaikormány pedig egyhavi nyugdíjat vett el az idősektől. Úgyhogy, ha ön ilyen egyeztetéseken vesz részt, akkor arra kérném, hogy ezekre az előzményekre is hívja fel a fig yelmet. Ön a felszólalásában a társadalom helyzetéről szólt, de valószínűleg pártpolitikai megfontolások miatt alapvető tényeket elhallgatott. Például elhallgatta azt, hogy több mint 700 ezerrel több új munkahely van ma Magyarországon. (Korózs Lajos: Ez se m igaz!) Ezt azért mondom el most is, mert a legrövidebb út, a kiút a szegénységből az, ha mindenkinek van munkája. Az önök idejében, a baloldali kormányzás alatt a munkanélküliség megduplázódott, és sokkal jobban megérte dolgozni. (Sic!) Ezt azé rt is mondom el, mert nem mindegy az, hogy mennyien dolgoznak Magyarországon, a nyugdíjasok szempontjából sem, mert ki kell gazdálkodni a nyugdíjakat. (Dr. Szakács László: Menjél el Londonba!) Amikor az MSZP letette a lantot, még 500 ezer, azaz ötszázezer ember jelentkezett be valamilyen fajtájú segélyért Magyarországon. (Dr. Szakács László: Ezt írták a papírra?) Ezt sikerült a mai napra 200 ezer alá csökkenteni. (Gúr Nándor: Lövésed sincs!) Azt is szeretném önnek elmondani, hogy a munkahelyteremtéssel párh uzamosan a bérek is emelkednek, tehát jobban meg is éri dolgozni. Tavalyhoz képest több mint 10 százalékkal