Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 29. hétfő (228. szám) - Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
3426 Azt gondolom, hogy ez sem igazságos, de az elmúlt időszakban ezekhez már lassanlassan hozzászokunk; reméljük, már nem sokáig tart ez. Köszönjük. ELNÖK : Köszönjük, képviselő asszony. Kérdezem képviselőtársamat, valaki hozzá kíváne szólni a vitához. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát lezárom, és megkérdezem V. Németh Zsolt államtitká r urat, hogy kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen, öné a szó. V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita során két tisztázásra váró szakmai kérdés merült fel. Egyrészt a hulladékgazdálkodási ipar képviselői felvetették, hogy bizonyos értelmezés alapján úgy érzik, hogy a klasszikus MÉHtelepek működtetése ellehetetlenül. Mivel a jogalkotónak nem volt szándéka ezt a piaci szegmenst befo lyásolni, ezért úgy gondoltuk, hogy módosítással pontosítanunk kell az idevonatkozó rendelkezést, és így rögzítettük, hogy a hulladék átadásáraátvételére szolgáló helyek nem kell hogy kizárólag a közszolgáltatók üzemeltetésében álljanak. A másik, szintén gyakorlatias kérdés az üvegek gyűjtésére szolgáló harangok elhelyezése, mert előfordulhat - Budapesten különösen, zártsorú beépítésű üzleteknél , hogy nem tudják elhelyezni saját területen az üveg gyűjtésére szolgáló üvegharangokat, márpedig kifejezetten a jogalkotónak az volt a szándéka, hogy ez kint, kültéren történjen meg, és ne együtt azon a helyen, ahol a betétes üvegek, a visszaváltható üvegek átvétele történik. Ez szociokulturális okok miatt van így, mert a bolton keresztül nagy mennyiségű üveggel n em fognak végigtipegni a vásárlók, és az a cél, hogy gyűjtsük be ezeket az üvegeket, így nem teljesül. Az is egy szakmai kérdés, hogy vajon elváráse például az üvegek tisztára mosása az egyutas üvegeknél, vajon nem pazarlásae ez a víznek, a tisztítószern ek, amikor ezt úgyis megcsináljuk egy másik fázisában a feldolgozásnak, míg nyilvánvalóan az újrahasznosítható vagy betétes üvegek tekintetében ez az elvárás egyértelmű. Tehát szeretnénk kint biztosítani, ott viszont adott esetben nincs területe az üzlet t ulajdonosának. Ebben az esetben kell hogy biztosítson az önkormányzat arra alkalmas helyszínt. Természetesen lehetnek azon viták, hogy akár városképi szempontból mi a kívánatos megjelenés, helyszín. Ennek pontosítására majd az ez után megalkotandó kormányr endelet ad útmutatást. (19.10) Úgy vélem, hogy ezzel a két módosítással, illetve nyelvhelyességi és kodifikációs módosításokkal ez a jogszabály eléri a célját, és a szabályozások révén az eddiginél jóval több hasznosítható másodnyersanyag áll majd rendelke zésre. Fogjuk tudni teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket az európai uniós irányelvek számunkra meghatároznak. Kérem képviselőtársaimat, hogy a szavazás során is támogassák mind az összegző javaslatot, mind a törvényjavaslat egészét. Köszönöm megtis ztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönjük államtitkár úr. A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavas lathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Most soron következik az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A