Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
3313 Nem beszélve arról, hogy én egyébként nemcsak a mezőgazdaságban, de a mezőgazdaságban különösen az osztalékkivételt iszonyatosan megadóztatnám. Iszonyatosan megadóztatnám! Ugyanis az mégsem működik, tudunk mezőgazdasági vállalkozásról, ahol nagyon alacsonyan tartják a fizetéseket, majd egyébként több száz milliós osztalékot vesznek ki a tulajdonosok. Azt gondolom, hogy ezt valamilyen szinten lehetne szabályoz ni, hogy mondjuk, aki az átlagbér alatti szinten fizeti az embereit, és osztalékot vesz ki, az ne a sima 15 százalékos osztalékadót fizessen, hanem fizessen 50 százalékot vagy akár 80at. Ha ilyen javaslat érkezik, biztosan támogatjuk. Ugyanis abból az osz talékból azon a településen semmi nem fejlődik. De ha ott megfizetné az embereit például, és az most mindegy, hogy magánvállalkozás vagy társas cég, ha ezt csinálja, akkor az államnak valahogyan bele kell avatkozni ebbe a mechanizmusba. Viszont azzal is eg yetértek, itt több ember elmondta, hogy a valódi kistermelők sarcolását meg a hatósági vegzálását minimálisra kell csökkenteni. Én biztos vagyok benne, hogy ha csinálnánk egy normális őstermelői rendszert, amibe nekem például a gabonatermelés nem fér bele… - a gabonatermelés nem őstermelés, az egy adóelkerülési trükk, semmi egyéb. Mert az, hogy beérkezik egy szállítóra egy szerelvényen 40 tonna gabona nyolc szállítójeggyel, az nem őstermelés, emberek. Az egyszerűen arról szól, hogy ne kelljen adózni. És ez egy iszonyatos versenyelőny, mert több száz hektáron működnek őstermelői háttérrel. Őstermelő a nagymama, a nagypapa, az unoka, a nagybácsi, a nagynéni, mindenki őstermelő. Ez nem normális. Az őstermelő az, aki a maga által megtermelt termékfeleslegéből a környezetét el tudja látni. Ebben nekem például biztosan nem fér bele a gabonatermelés. És ha abban megegyeznénk, hogy ki az őstermelő, és az ne árulhasson banánt a pápai piacon, akkor minden további nélkül be lehetne vezetni az átalányadót, úgy, ahogy van Ausztriában, és akkor nem kellene azzal szórakoztatnunk, hogy most ellenőrizgetik hetente kétszer, hogy adotte blokkot vagy nem. Fizesse ki, ami egy bizonyos kapacitás után megképződik, és akkor ez rendben van! Azt gondolom, hogy bizonyos dolgokat a vidé k fennmaradása érdekében alapjognak kell tekinteni, például a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, ebbe beleértem a közlekedési infrastruktúrától kezdve az oktatási és egészségügyi szolgáltatást is. Ezeket valahogy szerintem Alaptörvényben vagy alkotmányban kellene rögzíteni. Ugyanis az a baj, hogy most ezt semmi nem védi vidéken. Semmi! Akár az önkormányzat is dönthet úgy, hogy megszüntet bizonyos tevékenységet, de az állam is. Sajnos, volt már erre példa, és ebben mi sem voltunk különbek. Erről beszé ltem az expozéban is, hogy igenis van ebben mindenkinek sara. Nekünk az például, hogy megszüntettünk járatokat, a Fidesznek meg az, hogy mindent megígért 2010ben, oszt’ nem állított vissza egyet sem. Mert akkor lenne ez fair mondás visszafelé, ha közben m inden visszakerült volna a helyére. De nem került vissza itt semmi. Azt gondolom, ezek azok a pontok, és ebbe beleértem az idősgondozást is. Robinak mondanám, hogy többgenerációs családban nőttem fel. Nem volt kérdés, hogy a dédit éppen ki látja el, aki rá ért, meg kell mondjam. És nem is volt probléma. De te sem élsz már többgenerációs családban szerintem, meg sokan nem élnek itt. Mert mi volt a lényeg? Hogy a gyereknek jobb, ha külön van a szülőtől. Nem mondom én, hogy nem volt konfliktus a többgenerációs családban. Hogyne lett volna! Ahol négy generáció élt együtt, el lehet képzelni, hogy közöttük nem volt minden felhőtlen, de ez volt a normális és megszokott. De most már nem ez van. És nem hiszem, hogy ebbe az irányba vissza lehet menni. Ahogy abba az irá nyba sem lehet visszamenni, hogy egy szem disznótartó a falu közepén 300 disznót tart. Ilyen nincs! Mert amikor mindenki tartott, akkor egyformán büdös volt mindenhol, meg mindenhol egyformán volt légy, ezért nem zavarta a másikat. Ugyanúgy zavarta, csak n em foglalkozott vele. De most azért azt is látni kell, hogy ez a világ már nem ilyen. Akkor úgy kell szervezni az életet, hogy legyen lehetősége valakinek akár állatot is tartani, csak olyan mederben, hogy tartsa be a normális együttélés szabályait. Mert n em a tisztességes állattartással van a probléma, hanem azzal, aki mondjuk, négy hónapon keresztül nem viszi el a trágyát az udvaráról. Ebből persze