Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről című politikai vita - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
3283 Nem értek egyet azzal, amikor blamálják az elmúlt években lezajlott köztéri fejlesztéseket, a templomfelújításokat, hiszen, mondhatjuk ezt, egy magyar vidéki település életében azok is fontosak. Biztos vagyok benne, hogy Magyarországon a vidék fejlesztése a következő időszak egyik fontos témája lesz. Magyarországon egyértelműen tö rekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb forrást tudjuk hazaiból hozzátenni, hiszen uniós forrásokra már nemigen számíthatunk. Úgyhogy bízom benne, hogy a gazdaság teljesítőképessége, amely, mint az látható, az elmúlt években erősen indult emelkedő irányba , továbbra is javul. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönjük, államtitkár úr. Most Megadom a szót Ikotity István képviselő úrnak. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm szépen a szót. Felmerült az ötlet, hogy feltegyük a kérdést, vajo n itt hány budapesti képviselő van, de még csak azt sem kell kérni, hogy tegyék fel a kezüket, mert megszámolni is könnyű. Kettő. Államtitkár úr, engedje meg, hogy röviden válaszoljak a legutóbbi felvetésére. Éppen Rétvári államtitkár úr volt az, aki a leg utóbbi felszólalásában mintha egy fővárosvidék megosztottságot vázolt volna fel, és akikre pedig korábban utalt, nem tisztem megvédeni őket, de pont az volt a szándékuk, hogy ne ezt a megosztottságot hozzuk fel, hanem a közös megoldásokat. Mondom, végigha llgattam az egész vitát, és ez alól Rétvári államtitkár úr volt, aki kiszólt, és aki szembenállást mutatott fel. Ami a felszólalásom tárgya, az leginkább most a vidék társadalmának és gazdaságának felemelkedésének útjához vezető oktatási és kulturális témá k, hiszen úgy gondolom, hogy az egyéni és társadalmi felemelkedés útja egyaránt az oktatáson és a kultúrán keresztül vezet. Ehhez egy teljesen másfajta oktatáspolitikára lenne szükség, mint amit a FideszKDNPkormány folytat. Ez egy összetett kérdés, de a vidéki Magyarország szempontjából néhány oktatáspolitikai sarokkövet mindenképpen meg szeretnék jelölni. 2010 után az iskolák államosítását nagyobb részben azzal indokolták, hogy egy felülről irányított rendszerben nagyobb figyelem jut majd a hátrányosabb helyzetű térségekre, iskolákra és diákokra. Először is jobban átlátják majd az egyenlőtlenségeket. Mert a FideszKDNPkormány is bevallotta, hogy a vidéki intézmények rosszabb helyzetben vannak, mint a fővárosiak. Egy kistelepülésen élő diáknak sokkal nehe zebb a helyzete, mint egy fővárosi fiatalnak, rengeteg hátrány miatt, de ezek közül az oktatás minősége az egyik. (19.50) És ez nem a pedagógusok hibája, ez leginkább a körülmények, tárgyi feltételek hiánya, gondolva arra, hogy jóval kisebb az ellátottsága ezeknek az intézményeknek, szegényesebb a könyvtár, nincs nyelvi labor, kevesebb a tornaterem, és sorolhatnánk még azokat, amik ezekhez a hátrányhoz vezettek. A Hoffmann Rózsa által is állandóan ígért kiegyenlítődés azonban nem következett be az államosít ással. Az történt, hogy a jobb helyzetű iskolák működési feltételei romlottak, a rosszabb helyzetűeké pedig maradt ott, ahol volt, vagy még az is romlott. De tényleg egy kiegyenlítődés tapasztalható volt. De ez nem úgy történt, hogy felzárkóztak a magasabb szintűekhez az alacsonyabban lévők, hanem pont lefelé mozdult el az egész; az egész rendszerszinten romlott lefelé. A rendszeren belül tettek különböző átcsoportosításokat, ahelyett, hogy a rendszerbe kívülről kapcsoltak volna be forrást, tudást, szakérte lmet, segítséget. Nem a jókat kellene lehúzni, hanem a kevésbé jókat felemelni a megfelelő szintre. Ez lehet a kiegyenlítődésnek az egyetlen tisztességes útja. A Lehet Más a Politika azt mondja, hogy minden száz költségvetési forintból 1520 forintot az ok tatásra kellene fordítani. A jelenleg előttünk lévő költségvetésből pedig az látszik, hogy a kormány jelenleg 10 forint 40 fillért költött előző évben, és most pedig ez csökken 10 forint 30 fillérre, tehát
