Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről című politikai vita - SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz):
3263 értelmében több mint 62 település - most itt az első körben közepes és kisebb települések is - már megítélt támogatással rendelkezik mintegy 9,4 milliárd forint értékben. Tehát ezek a beruházások, fejlesztések nyilván a közbeszerzési eljárás lefolytatása után el fognak indulni itt a megye településein belül is. Még a „Modern városok” programról szeretnék pár gondolatot mondani. 23 megyei jogú város van Magyarországon, és a legutóbb, április 28án, Győrben volt a bejelentése a „Modern városok” programnak, különböző fejlesztések. Ez a program egyébként a következő 1015 évre szól, és egyértelmű irányt szab annak a fejlődésnek, amiben a város most is van. A legnagyobb, legfontosabb kihívás most az európai ifjúsági olimpiai fesztivál nyári megrende zése lesz, azonban gondolkodni kell a következő időszakon is, amit elsősorban a gazdaságfejlesztés mellett a turisztika, a kulturális élet fejlesztése és az infrastruktúrafejlesztések jelképeznek. Ebből szeretnék néhány fejlesztést kiemelni a teljesség ig énye nélkül. Rendkívül fontos, és bekerült ebbe a „Modern városok” programba, egy belső elkerülő gyűrű kiépítése egy új MosoniDunahíd megépítésével, egyébként az Ipar utca és az Új Bácsai út között. Ez egy hiánypótló közlekedési beruházás lesz, ami jelen tősen csökkenti a belváros jelen pillanatban még meglévő belső forgalmát, ami egyébként csúcsidőszakokban azért komoly problémákat okoz. Aztán egy másik közlekedési fejlesztés a körgyűrű kialakítása. Az egyik irányból az M1es autópálya a várost elkerüli, a másik irányból pedig éppen, pillanatnyilag épül, a jövő év közepére elkészül a keleti elkerülő út, azonban a körgyűrűt be is kell majd zárni, és erre vonatkozóan megkezdődtek a tervezések. Ezt szeretnénk majd a következő öttíz évben megvalósítani. A kul turális fejlesztések közül kiemelném a Győri Nemzeti Színház komplex felújítását. A Győri Nemzeti Színház két társulatnak ad lehetőséget szereplésre: az egyik természetesen a színház, a másik pedig a Győri Balett, a nemzetközi szinten is ismert Győri Balet t, de a színház mellett még a körülötte lévő II. János Pál tér rehabilitációja, illetve egy új parkolási infrastruktúra is kialakításra kerül. Aztán a következő, amit megemlítenék, egy új hangversenyterem, illetve egy konferenciaközpont építése. Ha azt néz zük, hogy Győrben azért jelentős nemzetközi cégek vannak, köztük például az Audi Hungaria Motor Kft., amely egyébként egymagában a magyar nemzetgazdaság teljesítményéhez mintegy 2 százalékkal járul hozzá, akkor szükségszerű az, hogy ott egy konferenciaközp ont is kialakításra kerüljön, hiszen pillanatnyilag, ha nagyobb konferenciákat rendez, mondjuk, ez a cég vagy másik, egyébként kisebb méretű cég, akkor azt általában kénytelen Budapesten vagy Bécsben megrendezni. Aztán a strandfürdő, a vízi élménypark fejl esztése is napirendre kerül, itt pedig elsőként egy árvízvédelmi töltést vagy árvízvédelmi falat kell megépíteni. És hogy versenyképesek legyünk a nagyobb állatkertekkel, illetve állatparkokkal - a Xantus János Állatkert kisebb, mint mondjuk, a veszprémi v agy a nyíregyházi vagy a fővárosi, jelentősen kisebb állatkertről beszélünk, amely egyfajta kulturális, illetve közösségi programok színtere , az állatkert felújítása, pontosabban fejlesztése, bővítése is napirendre kerül. Aztán a nyugatmagyarországi rég ió központja a Széchenyi István Egyetem, ahol a cél egyértelműen az, hogy a következő öttíz éven belül a Széchenyi István Egyetem tudományegyetemmé váljon Magyarországon. Itt egy úgynevezett digitális kompetenciaközpont felépítésére kerülhet sor a követk ező nyolctíz esztendőben. Aztán kettőt említek még. Egy sporthotel építése az egyébként Olimpiai Sportpark területén, ami szintén egy hiánypótló beruházás, hiszen azért a szálláshelyek területén Győrben mindenképpen fejlesztésekre van szükség. Egy másik v égezetül: ez pedig az úgynevezett Püspökerdőben tervezett új városi aktív rekreációs szabadidőközpont kialakítása. Ha az egy 1. számú választókörzetet nézzük GyőrMosonSopron megyében, és visszatekintünk a 20072013as időszakra, megnézzük azt, hogy az un iós forrásokból ebbe a választókörzetbe milyen