Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 22. hétfő (227. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a miniszterelnök úrhoz - „A közpénz nem vész el, csak plakáttá alakul?” címmel - ELNÖK: - DR. SESZTÁK MIKLÓS nemzeti fejlesztési miniszter: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
3207 amikor főzeléket és pörköltet készítettek, csak éppen nem kaptak érte félmilliárd forintot az MVMtől. Tisztelt Miniszter Úr! Egészen pontosan mi köze van az MVMnek a komplettált ételekhez? Azt már meg se merem kérdezni, hogy a civilisztikához pontosan mi köze van, de ön, mivel a felügyelete alá tartozik ez a cég, bizonyára tudja. Ugyanis itt számomra a bizonyíték teljesen egyértelmű. Paks II. egyetlen értelme az, hogy az uniós pénzek elkopása után is legyen miből finanszírozni a kormány mögött álló oligarchákat. Önöknek már rég nem számít a kamat nagysága, nem számít az, hogy eladósodunk, nem számít semmi, a Fidesz a túlélésért küzd, és láthatóan az se m számít, hogy teljesen idióta magyarázatokat mondanak bele az egész magyar médiába, amikor megkérdezzük, hogy hoppá, hova tűnt félmilliárd forint közpénz. Az a rossz hírem van, hogy úgy tűnik, ez csak a kezdet, hiszen Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Habony Á rpád és a többiek láthatóan sorba állnak azért, hogy ezeket a pénzeket megkaparintsák. Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, válaszoljon teljesen egyértelműen. Önök utasítottáke az MVMet arra, hogy a CÖFnek ezt a félmilliárd forintot odaadják? Illetve pontosan szeretném tudni, hogy mi van a támogatási szerződésben. ELNÖK : Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Mint említettem, miniszterelnök úr megbízásából a választ Seszták Miklós miniszter úr fogja megadni. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó. DR. SESZTÁK M IKLÓS nemzeti fejlesztési miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Nem akarom elbagatellizálni a választ, de én is mondom: három tojás, két csipet delikát és egy kis olaj. Ebből csináltam rántottát r eggelire tegnap. (Dr. Szél Bernadett: És kapott félmilliárd forintot érte? - Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Tehát körülbelül ezt a választ tudom adni erre - mindent összekevert. (Dr. Apáti István: Mellé egy kis szilva!) Én ezt szeretem, én így eszem. Kérte a konkrét választ: nem, nem utasította a minisztérium az MVMet, és csak azt tudom önnek is elmondani, hogy a tavaly megkapott összeget - ugye, az 508 millió forintról van szó… (Bangóné Borbély Ildikó: Azért a receptért nem jár miniszteri szék! - Az elnök csenget.) A receptért biztos nem, nem is tervezünk erre, köszönöm. Tehát ez év november 20ig kell elszámolnia a CÖFnek. Értelemszerűen, mint minden ilyen támogatási szerződés, szerződésen alapuló, és konkrétan megvan, hogy mire adták és mire kaptá k. Azt gondolom, hogy majd november 20án leszünk abban a helyzetben, hogy a felhasználását megfelelő módon ellenőrizni tudjuk. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválaszra frakcióveze tő asszonyé a szó. Parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm szépen. Nem tudom, hogy komplettált volte az ön reggelije vagy nem volt komplettált, de az biztos, hogy ön nem kapott érte félmilliá rd forintot. Azt gondolom, hogy nagyon nincsen rendjén, hogy valaki ilyen dolgokat bekiabál a médiába, hogy kitalál egy tudományterületet, meg komplettál ételeket, és utána higgyük el, és tapsoljunk hozzá, hogy az az állami vállalat, amelyik adóforintokkal gazdálkodik, ilyen módon szórja el az adófizetők pénzét. Mert a képlet teljesen egyértelmű. Önök itt kormányon feltőkésítették az MVMet, az MVM félmilliárddal megtolta a CÖFöt, a CÖF meglepődött, mert nem magától mondta meg, hogy kapott félmilliárd fori ntot, hanem úgy húzták ki belőle, és utána elkezdett mindenfélét beszélni, ahelyett, hogy pontosan bevallotta volna, hogy mire kapta ezt a pénz. Ezt egy módon tudta volna megtenni, ha azon nyomban nyilvánosságra hozza a támogatási szerződést.